[FN] A Kopint-Datorg szerint a hazai GDP 2002-ben 3,5-4 százalék körüli ütemben bővülhet, ugyanolyan ütemben, mint tavaly, de valamivel erőteljesebben, mint ahogy erre a kutatók korábban számítottak - derül ki a szerkesztőségünkhöz pénteken eljuttatott sajtóközleményből. A pénteken nyilvánosságra hozott prognózis szerint a jövő évi GDP 4,6 százalékkal bővülhet. A cég kutatói ezzel együtt a márciusi prognózishoz képest 0,3 százalékponttal 5,9 százalékra emelték az idei inflációs várakozást, jövőre pedig 5,2 százalékos fogyasztói árnövekedést vár a kutatóintézet. Figyelembe véve az előirányzott közalkalmazotti béremelést, illetve a minimálbér adómentessé tételét, a nettó reálkeresetek emelkedése meghaladhatja a 10 százalékot, a háztartások reáljövedelem-növekedése pedig a 6,5 százalékot. A Kopint-Datorg most közzétett Konjunktúrajelentése szerint 2002 derekán a világgazdaság túljutott a konjunkturális visszaesésen, amely 2001 második felében érte el a mélypontját. Jelenleg egyaránt jellemző a folytatódó javulás és a konjunktúra további menetével kapcsolatos zavar és bizonytalanság. A növekedés motorja az amerikai gazdaság, az első negyedévben éves szinten 6 százalék fölötti GDP-növekedéssel.
A Kopint-Datorg korábbi várakozásai
Ajánlott videó
- 09:46 „Mardosták még a múltbeli események” – Stohl Andrással való kapcsolata alakulásáról mesélt Kiss Kriszta
- 09:43 Fontos bejelentés jött a nyugdíjkorhatár előtt állók utazási kedvezményéről
- 09:43 50 millió forintra büntette a Mobilfoxot a GVH
- 09:29 Két hétvégére bezár a Déli pályaudvar: jelentősen módosul a vonatok menetrendje
- 09:16 Figyelmeztetést adtak ki: kezdődik az allergiaszezon
- 09:08 Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 08:57 Kisbolygókat neveztek el Krasznahorkai Lászlóról és Tarr Béláról
- 08:55 Videó: a TEK kommandósai csaptak le két emberrablóra, akik a kocsijából rángattak ki egy férfit
- 08:37 Ez kétharmadot jelentene – Magyar Péter az új Medián-kutatásról
- 08:32 Meghalt Martin Short 42 éves lánya
- 08:25 „Ez most puskaporos hordó” – Csuti szerint kockázatos a politikai kiállás az influenszereknél
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 07:43 Tóth Gabi: Rengetegszer kapom meg, hogy nekem biztos minden munkámat intézi a Fidesz. Hát, nem!
- 07:40 A gödi Samsung-gyár egykori középvezetőjének feljegyzéseiből kiderül, mi okozhatta a robbanást, amit Magyar Péter nemrég videón mutatott be
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 07:43 Tóth Gabi: Rengetegszer kapom meg, hogy nekem biztos minden munkámat intézi a Fidesz. Hát, nem!
- 06:32 Befejezték a házkutatást Andrew Mountbatten-Windsornál, a néhai András hercegnél
- 08:32 Meghalt Martin Short 42 éves lánya
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 08:55 Videó: a TEK kommandósai csaptak le két emberrablóra, akik a kocsijából rángattak ki egy férfit
- 08:37 Ez kétharmadot jelentene – Magyar Péter az új Medián-kutatásról
- 07:22 Veszélyesanyag‑kezelés: felfüggesztették a sóskúti oldószer-újrahasznosító engedélyét
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 22:14 Az akkufeldolgozó ellen tiltakoztak a pilisjászfalui testületi ülésen, a polgármester rendőrt hívott, egy képviselő lemondott
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
