[MTI-Eco] Az Európai Bizottság pénteken jóváhagyta a német Lufthansa és az osztrák Austrian Airlines légitársaság partneri szerződését. A bizottság elsősorban arra ügyelt, hogy a partnerséggel ne szorítsák ki a két ország közti légiforgalomból a többi légitársaságot és az utasoknak is legyen választéka a légifuvarozók ajánlatai között. Az együttműködési megállapodás 2005 végéig mentességet élvez a trösztellenes eljárás alól. A két légitársaság a bizottság javaslatainak megfelelően szabadon hagyta a felszállási és leszállási időpontok és jogok 40 százalékát más piaci szereplők, azaz légitársaságok járatai számára. A két vállalat abban is megállapodott, hogy leszállítják tarifáikat az olyan városok közti forgalomban, ahol nem lesz versenytársuk. Mario Monti, az EU versenyügyi biztosa elégedetten jelentette ki, hogy a bizottság közbelépése nélkül tényleges monopólium jött volna létre a Németország és Ausztria közti légiforgalomban, így viszont már két másik légitársaság is közlekedik a Bécs-Frankfurt és
a Bécs-Stuttgart vonalon. A bizottság néhány nappal ezelőtt komoly figyelmeztetést intézett a francia és az olasz nemzeti légitársasághoz, hogy tervezett formájában nem tudja jóváhagyni partneri szerződésüket, mert az gyakorlatilag kizárná a versenyt a legnagyobb francia és olasz városok közti forgalomban.
Ajánlott videó
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 14:55 Óriási füsttel lángol egy hulladékfeldolgozó Soroksáron, 150 köbméternyi szemét ég
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
