Belföld

Befektetésajánló – láttuk a medvét

Az értékpapírpiacok múlt havi vergődése a befektetési alapoknál is erősen éreztette hatását. A kötvényes formák felemás teljesítménye szinte fel sem tűnt a részvényalapok halotthalovány szereplése mellett.

Az Egyesült Államokban drasztikus mértékű pénzkivonást éltek át a részvényalapok, míg a kötvényes formákba némi friss tőke áramlott. Itthon május végéhez képest több mint húszmilliárd forinttal csökkent a megfigyelt értékpapíralapok összesített eszközértéke, most két és fél százalékkal alacsonyabb az akkori nyolcszázötvenmilliárdos csúcsértéknél. Pozitív hozamot részvényalap nem tudott produkálni, a kötvényesek közül viszont harminchat is akadt, amely nullánál magasabb szaldóval zárt.

Borúra ború

A pesszimizmus uralta részvénypiacok teljesítménye meglátszott a részvényekbe fektető alapok negatív hozamán, ezúttal regionális különbséget sem lehetett felfedezni. Nyugat-Európában és régiónkban hasonló mértékű, tíz százalékot jócskán meghaladó

Név
2002.05.30
2002.07.04
Változás egy hónap
alatt
Aegon Nemzetközi Részvény
0,9652
0,8547
-11,4 %
CA TopPharma (nemzetközi részvény)
0,9583
0,8446
-11,9 %
ING Globális Részvény
(nemzetközi részvény)
0,6944
0,6088
-12,3 %
CA Devizarészvény (nemzetközi
részvény)
0,9147
0,8010
-12,4 %
K&H Amerikai Nemzetközi részvény
0,7138
0,6110
-14,4 %

értékvesztést könyvelhettek el az indexek, így a nemzetközi részvényalapokat megszorítani sem lehetett a vesztesek listáján. Az átlagos negatív hozam tíz és fél százalék volt, a K&H Amerikai részvényalapja pedig még erre is rátett egy lapáttal.

Értelemszerűen hasonló tendenciát mutattak a nemzetközi vegyes alapok. Esetükben azonban a jegytulajdonosok megúszták négyszázalékos csökkenéssel, amivel még mindig jobban jártak, mint ha a Budapesti Értéktőzsde részvényei közül mazsolázgató formákban tartották volna pénzüket.

A hazai részvényalapok ugyanis átlagosan hétszázalékos csúszást szenvedtek el, kivétel nélkül csökkenő egy jegyre jutó eszközértékkel. A magyar részvények vesszőfutását ezúttal a RAX

Benchmark
Indexek
2002.05.30
2002.07.03
Változás egy hónap alatt
CESI
1 224,03
1 061,34
-13,3 %
RAX
689,03
625,61
-9,2 %
BUX
8 179,77
7 452,87
-8,9 %
DJ Eurostoxx
294,22
251,09
-14,7 %
MAX C
219,58
220,54
0,4 %
RMAX
215,96
217,80
0,8 %

index zuhanása is mutatta: a hazai részvényalapok benchmark indexe kivételesen a BÉT értékmérőjénél is nagyobbat esett, miután már nem csupán a blue chipek piacán realizálták hasznukat a befektetők, hanem a másodvonal részvényeitől is szabadultak a nem túl likvid tőzsdén.

Jól-rosszul muzsikáló kötvényalapok

Vegyesen teljesítettek a nemzetközi kötvényalapok, a három százalékos eséstől az egy százalékos emelkedésig bezárólag. A

Név
2002.05.30
2002.07.04
Változás egy hónap
alatt
CIB Pénzpiaci (hazai pénzpiaci)
1,1955
1,2081
1,1 %
OTP Euró Kötvény (nemzetközi
kötvény)
0,0101
0,0102
1,0 %
Alpok Pénzpiaci Alap (hazai pénzpiaci)
1,1028
1,1109
0,7 %
K&H Pénzpiaci (hazai pénzpiaci)
1,3213
1,3308
0,7 %
Partner (hazai vegyes)
1,1550
1,1627
0,7 %

hónap nyertesét a legkevesebb kockázattal bíró alapok adták, amire az elmúlt egy évben nem volt példa: a CIB Pénzpiaci alapja havi szinten több mint egy százalékot hozott a benne bízóknak.

Az állampapírpiac nyomott hangulata és a megugró hozamok nyomán a pénzpiaci alapok elmúlt hónapokban nem sokat ingadozó hozama júniusban megfeleződött, a kötvényes konstrukcióké pedig átlagban nullára állt be. Valószínűleg nincs könnyű dolga a befektetési jegyek értékesítőinek a napokban, mivel néhány “rizikómentes” formákba fektető alap is mérséklődő, sőt erősen csökkenő eszközértéket produkált az elmúlt öt hétben, amit nehéz megmagyarázni.

Eső után esernyő-alap

A hazai piacon újdonságnak számító (a befektetési alapokkal kapcsolatos szabályozás év elején életbe lépett módosításaival lehetővé váló) konstrukcióval, esernyő-alappal jelentkezett a nyár elején a K&H Vagyonkezelő Rt. Az értékpapír alapú befektetési alapok körét gyarapító K&H Ingatlanpiaci Alap valójában alapok alapja, tekintve, hogy hagyományos társaival szemben főként tengerentúli és európai ingatlanalapok (Amro Property S. F. America, ABN Amro Property S.F. Europe, ABN Amro Global Property S. F., KBC Select Immo World Plus, KBC Select Immo Europe Plus) jegyeiből vásárol.

Az egyenként 50 millió és 1 milliárd euró közöttire tehető vagyont kezelő alapok portfóliójában ingatlanberuházó, -forgalmazó, -hasznosító társaságok részvényeit találjuk. A K&H Ingatlanpiaci Alap az egyedi részvény- vagy ingatlanbefektetésnél alacsonyabb kockázatot, de azokéval összemérhető hozamot ígér a befektetőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik