[FN, MTI-Eco] A holland távközlési óriásvállalat, a KPN, és nem a közelmúltban a
vételtől meghátráló amerikai AT and T távközlési óriás veheti meg a csődbe jutott holland KPNQwest - a legnagyobb európai optikai kábeles adatszolgáltató - vagyontárgyait, elsősorban a mintegy 25 ezer kilométeres adatközlő kábelhálózatot - jelentette a Reuters
hétfőn. A KPN a KPNQwest létrehozója és fő részvényese, s már korábban is jelezte, hogy utóbbi bizonyos részeinek felvásárlása érdekelné. Most azonban már a teljes átvétel került napirendre és a KPNQuest felszámolói is egyetlen vevőt szeretnének találni a hálózati vállalkozásra, mely elsősorban annak köszönhetően működik jelenleg is, hogy a KPN, más távközlési társaságok támogatásával, elegendő készpénzt folyósítottak a KPNQuest részére a neki szállítók követeléseinek kielégítéséhez. A múlt hónap elejére a kábeles adatszolgáltatónak hitelező bankok beszüntették a cég finanszírozását. Iparági források akkor azt jósolták, hogy a vállalat napokon belül befejezi tevékenységét, hiszen május végén bejelentette a csődöt.
Ajánlott videó
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 03:40 Így halt meg az utolsó azték király
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 14:55 Óriási füsttel lángol egy hulladékfeldolgozó Soroksáron, 150 köbméternyi szemét ég
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
