[FN, MTI-Eco] Nem szüntette meg Baranyay László munkaviszonyát a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) igazgatósága pénteken. Az MFB pénteki közleménye szerint az igazgatóság úgy döntött, hogy a felmentett elnök-vezérigazgatót, Baranyay Lászlót a testület következő ülésén hallgatják meg. A közlemény szerint az igazgatósági ülés napirendjén szerepelt a
felmentett elnök-vezérigazgató munkaviszonyának megszüntetése. A testület úgy ítélte meg, hogy a kérdésben több tisztázandó körülmény vetődött fel, ezért döntöttek a személyes meghallgatás mellett. A kérdésekről a következő ülést megelőzően levélben tájékoztatják Baranyay Lászlót.Az MTI érdeklődésére a banknál megerősítették: az MFB a közelmúltban körlevélben közgyűlés összehívására kérte azokat a cégeit, amelyekben közvetlen irányítást biztosító befolyással bír. Ez bizonyos esetekben egy megjelölt időpontra, illetve a társasági szerződés alapján a lehető legkorábbi dátumra vonatkozik. Indoklásként az MFB a közgyűlés hatáskörébe tartozó döntések meghozatalát említette. Ezek között - nem minden esetben - személyi kérdések is szerepelnek, például a felügyelő bizottság, illetve az igazgatóság visszahívása, új tagok kinevezése és a díjazás megállapítása. Ugyanakkor az MFB-nél hangsúlyozták, hogy személyi változások csak a cégek egy részénél várhatóak.
Ajánlott videó
- 13:06 Drágább lehet a tankolás pénteken
- 13:05 Szalay-Bobrovniczky: a honvédség fokozatosan kitelepül az energetikai infrastruktúrához, miután felderítette azt
- 12:35 Letartóztatták a fiatalt, aki kis híján megölt egy 28 éves férfit Sopronban
- 12:23 Az Európai Bíróság szerint Magyarország uniós jogot sértett a Klubrádió frekvenciájának elvételével
- 12:04 Kivégezhetik a Floridában őrizetbe vett magyar sorozatgyilkost
- 11:49 Bér és jutalom: nagy változás jön, júniustól egyik sem múlhat eseti vezetői döntéseken
- 11:32 3,125% az esélye, hogy Pintér Sándor miniszter marad
- 11:28 Már nem az Apple füleseit másolja a Samsung Galaxy Buds4
- 11:19 Kristállyal a ruhájában cikázott az autójával egy fiatal katona Kecskeméten
- 11:19 Takács Péter megtartotta az utolsó államtitkári beszédét: „Jó munkát végeztünk”
- 11:10 Már a TikTok is nagy erőkkel készül a magyar választásokra
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 10:58 „Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost
- 10:49 Nyugdíjasházi szerződéseket vizsgált az ügyészség, jó pár tisztességtelen feltételt találtak
- 10:46 Dunaújvárosi munkássors: „Ez most az a helyzet, amikor meg kell hunyászkodni az életért”
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
- 06:55 „Aki önálló, az veszély" – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
