Pedro Pauleta – ez azért mégiscsak egyszerűbb név – 1973. április 28-án látta meg a napvilágot a valóban napfényes Azori-szigeteken. Gyerekkorában két ideálja volt: Diego Maradona, az argentin csillag és Paolo Futre, a portugál sztár. Támadó szeretett volna lenni, és mindig is csatárt játszott – vallotta később.
Az Azori-szigetek Afrikához vannak a legközelebb, de közigazgatásilag Portugáliához tartozik az Atlanti-óceán e szigetcsoportja, és ennek most külön örülhettek a luzitán szurkolók!
Pauleta ugyanis Portugália színeiben az idei vébé első – klasszikus – mesterhármasát jegyezte, minthogy a német (de lengyel származású) Miroslav Klose lőtt ugyan szintén hármat a szaúdiaknak, de ő nem egymás után volt eredményes. (Klose egyébként az íreknek is lőtt egy gólt, és ő vezeti a góllövők listáját a vébén, négy találattal. Klosét a lengyelek hiába csábítgatták saját válogatottjukba, nemet mondott egykori honfitársainak, s ennek szintén a portugálok örülhetnek.)
Visszatérve Pauletára, tőle már az amerikaiak ellen is jó teljesítményt vártak, akkor azonban adós maradt a gólokkal. Ezt most bőven bepótolta a lengyelekkel szemben. Különösen a harmadik gólja volt fantasztikus: megkapta a labdát a tizenhatoson belül, majd Waldochot, a nehézkes lengyel védőt kétszer-háromszor is megtáncoltatta, és csak azután lőtt a tehetelen Dudek mellett a hálóba!
Pauleta Franciaországban már komoly sztárnak számít, mesterhármasával viszont most nagy lépést tett a világhír felé. Pedig ő már 2000-ben spanyol bajnok volt (a Deportivo La Coruna színeiben), és a portugál EB-csapat tagja is volt a szintén 2000-es tornán, amikor a luzitánok az elődöntőig masíroztak.
A francia bajnokságban jelenleg a Girondins Bordeaux színeiben szerepel a portugál sztár, aki első szezonjában 28 meccsen 20 gólt lőtt. Pauletát egyébként a számára nevezetes 2000. évben igazolta le a dél-francia csapat, és ezt nem bánta meg, hiszen az idei évadban már 35 gólt rúgott a csatár, aki korábban a portugál Estorilt, a spanyol Salamancát és a már említett Deport erősítette.
Ez a karrier egyébként nem szokványos egy portugál válogatott játékostól, hiszen rendszerint a három nagy klub, az FC Porto, a Benfica vagy a Sporting Lisszabon gárdájából kerülnek a legjobbak közé a kiválasztottak. Pauleta is szerepelt ifiként a Portóban, de a „szárazföldi” elzártságot nagyon nehezen viselte az „atlanti szigetlakó”, és gyorsan kikerült a kezdőcsapatból. (Nevelőedzőjét aligha dicsérik mostanság Portóban)
Így került aztán hosszas tépelődés után Estorilba, egy kiscsapathoz, amely a második ligában szerepelt, s innen vergődött nem túl messzire, a portugál határhoz közeli spanyol Salamancába, amely szintén második ligás együttes volt. Első évében azonban 19 gólt rúgott, és klubja felkerült a legmagasabb osztályba. A következő szezonban, immár a topligában (Primera División) 15 találatot jegyzett, és hatodik lett az összesített góllövőlistán. Ekkor, 1998-ban vásárolta meg a Deportivo La Coruna, és 25 éves korára beteljesült az álom: Pauleta Európa egyik nagy klubjában játszhatott. A Deporban aztán 18 gólt lőtt, és 2000-ben bajnok is lett, nemsokára pedig Bordeaux-ban találta magát az újdonsült – de későn érő – klasszis.
Pauletát nemrégiben a francia bajnokság legjobb játékosának választották meg társai. Ebből az alkalomból az Azori-szigetek kormányzója, pontosabban tartományi elnöke is gratulált a csatárnak. Aligha kétséges, hogy ha így folytatja, hamarosan Portugália államelnöke is felköszöntheti a „szigetlakót”.
