Belföld

Ötmilliárd forint az OBA nyeresége – További díjkulcsmérséklés várható

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) mérlegfőösszege 2001-ben az előző évihez viszonyítva 16 százalékkal, 35,8 milliárd forintra növekedett.

A mérlegfőösszeg szinte teljes összege saját tőke, eszközoldalról pedig 84 százaléka likvid eszköz. A 2001. évi mérleg szerinti eredmény 4,9 milliárd forintot tett ki, ami körülbelül a fele az előző évinek. A változás legnagyobb része két tényezőnek tulajdonítható: egyrészt csökkent a felszabadított céltartalék összege, másrészt a kulcsok mérsékléséből eredően visszaesett a díjbevétel. A céltartalékképzést, és így az OBA eredményét 1998-tól jelentősen befolyásolja a Realbank Rt-vel szembeni követelés megtérülési kilátásainak hullámzása.

Az OBA vagyoni helyzete lehetővé tette, hogy 2001-ben tovább csökkentse a tagintézetek díjfizetési kötelezettségét meghatározó díjkulcsokat: az átlagos díjkulcs a 2000. évi 1 ezrelékről 2001-ben 40 százalékkal, 0,6 ezrelékre mérséklődött. A 2001-ben elfogadott díjpolitikai koncepció lényege az, hogy díjkulcs-növekedés nélkül teremtődjön meg az Európai Unióhoz való csatlakozás időpontjára a kártalanítási összeghatár hatmillió forintra történő növekedésének pénzügyi fedezete.

A hitelintézetekben lévő megtakarításokon belül az OBA által biztosított betétek részaránya 2001. elejére az előző évi 74 százalékról 77 százalékra emelkedett. Az előző évek tendenciájának megfelelően mind az állam által garantált megtakarítás-állomány, mind a nem biztosított állomány tovább csökkent (az előbbi 7-ről 6 százalékra, az utóbbi 19-ről 16 százalékra). Az Alap kártalanítási kötelezettségének aránya azonban a biztosított betét-állományon belül az előző évi 40 százalékról 35 százalékra mérséklődött, mivel nőtt az egymillió forint feletti betétek, azaz az OBA által nem védett betétrészek részaránya. Ezt is figyelembe véve a hitelintézetekben lévő megtakarítások OBA védettsége 27 %-os arányú, a teljes védettség – az állami garanciával együtt – 33 %-os volt 2001 elején.

Az Alap tagintézeteinek száma – egyesülések vagy beolvadások következtében – héttel csökkent, így 2001 végére 34 bank és szakosított hitelintézet, 186 takarékszövetkezet, 4 lakás takarékpénztár és 7 hitelszövetkezet tartozott az OBA tagjai közé.

2002. május 8-án az OBA 25 ország betétbiztosítójával alapító tagként csatlakozott a Betétbiztosítók Nemzetközi Szövetségéhez (International Association of Deposit Insurers, IADI; www.iadi.org). A szövetség célja, hogy a betétbiztosítás területén létrejövő nemzetközi együttműködés elősegítse a pénzügyi rendszer stabilitását, ennek érdekében ajánlásokat dolgoz ki a betétbiztosítási rendszerekre vonatkozóan és tapasztalatcserével segíti tagintézményei munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik