Belföld

Műkincspiac – eladó a Sotheby’s

Úgy tűnik, a Sotheby's saját erőből már nem képes túlélni az árkartellért kiszabott bírságot és a volt vezető börtönbüntetését. A. Alfred Taubman, a hűvösre küldött korábbi elnök a patinás aukciósház eladásán dolgozik "üres óráiban".

Bársonyszékből börtönbeA Sotheby’s exelnökét bűnösnek találták a hatóságok a Cristie’s aukciósházzal való árkartellért, és egy év egy nap börtönbüntetésre, továbbá 7,5 millió dolláros bírság megfizetésére ítélték. A 78 éves üzletember jó magaviselet esetén leghamarabb 10 hónap után szabadulhat. Mindemellett egy kevéssé ismert rendelkezést is érvényesítettek az ügyben: Taubmannak fizetnie kell a fogvatartásáért évente több mint 21 ezer dollárt.

A Sotheby’s áprilisban börtönbüntetésre ítélt korábbi elnöke, aki 13,2 milliónyi részvénypakettet birtokol, a szavazatok 62,9 százaléka felett őrködve, bejelentette, hogy egyeztetéseket folytat az aukciósházzal a társaság eladásáról. A 78 éves exelnök azt is közölte az amerikai tőzsdefelügyelettel (Securities and Exchange Comission), hogy esetlegesen fúzió is szóba kerülhet, ha megfelelő társat találnak.

Taubman elfogadta a társaság vezetőinek játékszabályát, hogy a Sotheby’s beleegyezése nélkül 90 napig nem értékesíti részvénypakettjét, utána a társasági szerződés szerint élhet jogaival – derül ki a társaság honlapjáról.

Határtalan bizalom

Műkincspiac – eladó a Sotheby’s 1A közlemény szerint Taubman befektetési tanácsadója, a Goldman Sachs valamint a Sotheby’s-t képviselő Morgan Stanley és a JP Morgan folytatja majd a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel. Azt azonban biztosra veszik a cég képviselői, hogy az adásvételi szerződésre hónapokat kell még várni.

Mintegy a befektetők megnyugtatásául Michael Sovern, a Sotheby’s jelenlegi elnöke tudatta: a társaság és a tanácsadók folyamatosan Taubman közelében lesznek, állandóan egyeztetve, hogy olyan megoldást találjanak, amely minden részvényes és dolgozó számára elfogadható. Szerinte a cég növekedési pályán van, és alkalmas a tulajdonosváltásra.

Optimista jövőkép

A társaság üzleti terve szerint az üzemi eredmény idén visszatér a pozitív tartományba. Tavaly a működési veszteség 49,77 millió dollár volt, részvényenként 31 cent, a teljes veszteség pedig 41,7 millió dollár, ebben nincsenek benne az ügyvédi díjak és a peres ügyek miatt keletkezett költségek.

A derűlátásra okot adhat, hogy a cég illetékese szerint májusban minden konkurens társaságot lehagyva teljesített az auckiósház: az impresszionista, modern és kortárs művek értékesítéséből 200 millió dollár bevételt könyvelhetett el.

A Sotheby’s optimista az eBay, az online auckiósházzal kötött megállapodást illetően is. Az együttműködés nyár elején indul, s az internetforgalom fellendülését várják tőle.

A sötét múlt

Az amerikai versenyhatóságok egy tavaly lezárult perben megállapították, hogy a két konkurens, a Sotheby’s és a Christie’s hat éven keresztül lepaktált a jutalékok mértékét illetően, azaz a verseny szabályait áthágva előre meghatározott, közösen megállapított jutalékot számoltak fel, ilyenformán több mint 100 millió dollárral károsították meg az aukciósházak jóhiszemű ügyfeleit.

A terhelő tanúvallomást a Sotheby’s korábbi vezérigazgatónője tette, minthogy nem csak fültanúja, hanem résztvevője is volt az eseményeknek. Az amerikai eljárás után, csaknem Taubman áprilisi ítéletének kihirdetésével egy időben jelentették be az európai hatóságok, hogy az amerikaihoz hasonló vádpontok miatt eljárást indítanak a két, Európában is jelen lévő aukciósház ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik