Belföld

Uruguay-Dánia: 1-2

Unalmas volt kezdetben az uruk és a dánok összecsapása, ám végül három gól született: a dánoknál Tomasson kétszer volt eredményes, az uruknál Rodriguez lőtt bombagólt.

Uruguay-Dánia: 1-2 1Az uruguayi csapat kétszeres világbajnok, a dánok pedig Európa-bajnoki címükre lehetnek büszkék. Uruguay 1930-ban és 1950-ben volt világelső, tehát inkább a múltjuk szép, mintsem a jelenük. A dánoknál viszont jelenleg is szerepel a csapatban Jan Heintze, aki már 1988-ban BEK-győztes, 1992-ben pedig Európa-bajnok volt. Ugyancsak játszik az európaiaknál Tomasson, aki UEFA-kupát nyert a holland Feyenoorddal idén.

Az uruguayiaknál a jelenlegi legnagyobb név valószínűleg Montero, a Juventus védője, aki a válogatottból való visszavonulást tervezi.

Kezdődik a mérkőzés

Néhány kisebb veszélyeztetéssel indul a meccs, és az első szögletet a negyedik percben az uruguayiak lőhetik, ám végül ebből sem lett komoly helyzet. Az első percekben tehát a mezőnyjáték dominál: az uruk keményen védekznek, a dánok pedig meg-megiramodnak. Az utolsó pillanatban mindig van azonban egy védő az útjukban.

7. perc:

Az első lövést a dán Rommedahl ereszti meg, aki a tizenhatosról csavar az uruguayi kapu mellé.

8. perc:

Az uruk is válaszolnak: Recoba majdnem eltalálja a dán kaput egy szabadrúgás nyomán. (Flash visszajátszás)

12. perc: Dán kapufa!

Korszerű és tipikus dán támadás: Helveg, a Milan hátvédje ível be a jobb oldalról, de Sand, a Schalke csatára csak éppen hogy bele tud fejelni a labdába, így a kapufáról, pontosabban a felső lécről pattan az alapvonalon túlra a játékszer. (Flash visszajátszás)

16. perc:

Rodriguez válaszol a dán akcióra: szabadrúgás utáni fejesét a dán kapus, Sörensen biztosan fogja.

21. perc:

Gravesen gyenge lövése az uruguayi kaputól távol hagyja el a játékteret.

Csontzene a javából

23. perc:

Recoba újabb szabadrúgását ismét fogja Sörensen.

25. perc: sárga lap

Az uruguayi Mendez kap figyelmeztetést a rendkívül gyors dán szélső, Grönkjaer lerántásáért. Mindez mutatja, hogy a játék széttördelése sikerül az uruguayiaknak. Ám a dánok sem maradnak adósak: mindkét csapat így legfeljebb csak szabadrúgások után tudja veszélyeztetni ellenfele kapuját.

34. perc: sárga lap

Ezúttal a dán Heintze kap sárga lapot Varela szabálytalan szereléséért.

40. perc:

Egy futballra emlékeztető jelenet: Recoba – nem először – jól adja a labdát, de Dario Silva a dán ötös magasságában nem a kapu felé, hanem középre fejel, ahol egy dán védő hárít.

Hajtanak és gólt lőnek a dánok

42. perc:

Tizenegyes-gyanús helyzet: Tomassont kis szabálytalansággal választja el a labdától Mendez, de a bíró nem ítél büntetőt (talán jogosan, mert Tomasson inkább rájátszott az esetre). Ezután a szögletből a dánok fejjel veszélyeztettek, de az uruk kivágják a labdát.

45. perc: Tomasson betalál!

Mintaszerű dán akció, talán a világbajnokság eddigi legszebb kombinációja: Töfting szerez labdát, kiteszi oldalra Grönkjaernak, aki Tomassonhoz passzol, ő visszaadja Grönkjaernak, aki megint beadja, erre pedig ki más érkezne, mint Tomasson, a középcsatár. Ő aztán a teljesen zavarodott uruguayiak között a hálóba talál: 1:0-ra vezet Dánia! (Flash visszajátszás)

Kezdődik a második félidő, egyenlítenek az uruk

Az első játékrészt a dánok megérdemelt vezető gólja zárta, kérdés, hogy mire képes az uruguayi válogatott? Hát erre: a második (47. percben) percben Dario Rodriguez óriási gólt rúgott, miután Pablo Garcia elé emelte a labdát. Rodriguez kapáslövése a jobb felső sarokba akadt be, védhetetlen erejű bomba volt! (Flash visszajátszás)

Rodriguez egyébként Dél-Amerikában játszik, a Penarol zseniális hátvédje. Persze, ha ilyen gólokat lő, akkor lehet, hogy Európában is hamarosan látni fogjuk.

Az 53. percben Recoba fűzte át magát a teljes dán védelmen, ám az egyszer már köténnyel „ékített” Laursen utolérte, és az utolsó pillanatban szögletre mentett a veszélyes uruguayi elől. (Pedig Laursen sem akárki: a Milan védője, akárcsak a már említett Helveg!)

56. perc: Lecserélik a dán csapatkapitányt

Jan Heintze nem hiszi el, amit lát: mármint a saját mezének számát. Morten Olsen edző ugyanis lecseréli a dán csapat kapitányát, és Niclas Jensent küldi be a láthatóan dühös Európa-bajnok helyére.

59. perc:

A bíró nem állítja ki Mendezt, aki másodszor rúgja fel a meccsen az előretörő Grönkjaert. Elsőre sárgát kapott az uruguayi, másodszorra csak szóbeli feddést.

63-64. perc:

Rommedahl feladja a labdát az uruguayi kapusnak, a válaszakcióban a dán portásnak, Sörensennek sokkal nagyobbat kell védenie Recoba lövésének hárításakor.

70. perc: csere

A dán Grönkjaer helyett Jörgensen áll be. (Ő is dán.)

A második félidő vége is a dánoké

80. perc: Recobát is lecserélik

A meccs egyik legjobbja, Recoba már régóta húzta a lábát, most lecserélik, helyére Regueiro jön be az uruguayi csapatba.

83. perc: Ismét vezet Dánia!

A baloldalon az egyik dán játékos mintha kézzel tette volna maga elé – a földön fekve – a labdát. A szabálytalanság hatékonynak bizonyult, hiszen a továbbítás után beadták az északiak a labdát, ahol menetrendszerűen érkezett Tomasson, és második gólját az ötösről fejelve szerezte meg. (Flash visszajátszás)

A dánok így végül küzdelmes, talán megérdemelt győzelmet szereztek, és ők alkotják az első európai csapatot, amelyik nyerni tudott az idei vébén, minthogy a franciák kikaptak, az írek pedig döntetlent játszottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik