[FN, MTI] Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a kormány annak ellenére is megvalósítja 100 napos programját, hogy az államháztartás hiánya 175 milliárd forinttal több lesz, mint amire számítottak - a kormányfő minderről péntek reggel a Magyar Rádió Krónika című műsorában beszélt. Medgyessy Péter hangsúlyozta: a 100 napos programot nemcsak azért kell megvalósítani, mert megígérték, hanem azért, mert az embereknek szükségük van ezekre az intézkedésekre. Példaként említette, hogy meg kell állítani a szakemberek kiáramlását az egészségügyből, amelyre megoldás lehet a béremelés. Hasonlónak tartja a helyzetet a pedagógusoknál, ezért az ő bérüket is emelni kell. A személycserékkel kapcsolatban emlékeztetett arra: a választók áprilisban úgy döntöttek, hogy az Orbán-kormánynak mennie kell, ezért szavai szerint nem kell csodálkozni azon, hogy az új kabinet más programot valósít meg, hiszen ezt akarják az emberek. Egy felvetésre reagálva jelezte, hogy megvizsgálják a Vegyépszer Rt. szerződéseit, és ha törvénytelenek, akkor megtámadják azokat, ha pedig törvényesek, akkor tudomásul veszik.
Ajánlott videó
- 08:03 Chuck Norris emlékére itt a filmes kvíz, amit kötelező 10/10-re kitölteni
- 08:02 Háborús buborékba került Trump az amerikai terrorelhárítás lemondott vezetője szerint
- 08:02 Bezár Németország utolsó gleccsersípályája, a német gleccserek halálra vannak ítélve
- 07:25 Folytatódik a borult, felhős idő
- 07:08 Meghalt Nicholas Brendon, a Buffy, a vámpírok réme egyik főszereplője
- 07:05 Közös képet posztolt Schóbert Norbi Orbánnal: Hajrá, Viktor! Hajrá, igazi honvédő miniszterelnök!
- 07:02 Nagy Dávid: Ha én most azt mondom a választóinknak, hogy szavazzatok a Tiszára, akkor neadjisten leszavaznak a Mi Hazánkra vagy a Fideszre, mint a huzat
- 06:58 Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója: a választások után 60 milliárdot emelhetnek le Budapest számlájáról
- 06:52 Befejeződött a Séfek séfe: 10 millió forintot vihetett haza a győztes
- 06:34 Trump is elbúcsúztatta „nagyszerű támogatóját”, Chuck Norrist
- 06:03 A Coldplay-koncerten lebukott nő szerint volt főnöke könnyen megakadályozhatta volna a botrányt
- 06:00 Jerry Lee vagy Rex felügyelő? Ez a híres filmes kutyákról szóló kvíz nem olyan egyszerű, mint hinnéd
- 05:45 Kvíz: régi fotók, ismerős arcok – kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen?
- 05:45 Kvíz: földrajzi tévhitek és a térképek rejtett torzításai – mennyire ismered valójában a világunkat?
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 16:36 Kivégeztek egy 19 éves iráni birkózót
- 17:02 Chuck Norris ikergyerekei megosztották gondolataikat néhai apjukról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 04:40 Évente 11 millió halálért felel a betegség, ami sokszor tünet nélkül csap le
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 18:09 Pintér Sándor levelet írt a halálra gázolt rendőr szüleinek
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
