[FN, MTI] Államfői hivatalnak javasolja a 2,2 milliárd forintból felújított Sándor-palotát az a háromtagú bizottság, amely Medgyessy Péter miniszterelnök felkérésére lakította ki álláspontját e kérdésben - tájékoztatta a testület pénteken az MTI-t. A szakértői bizottság tagjai - Glatz Ferenc történész, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Katona Tamás, az első kerület volt polgármestere és Ráday Mihály városvédő, fővárosi ö kormányzati képviselő - csütörtökön találkoztak a kérdés tanulmányozására és megvitatására. - A bizottság - figyelembe véve az európai demokráciák gyakorlatát - szerencsésnek tartaná, ha a köztársasági elnököt, mint a nemzeti egyetértést és a politikai konszenzust szimbolizáló személyt, ál amunk és nemzetünk történelmét reprezentáló palotában helyeznék el - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Hozzáteszik: a bizottság a rekonstruált és restaurált Sándor-palotát ilyen helynek találja. A testület javasolja, hogy a kormány terjesszen elő állásfoglalást a parlamentnek arról, hogy a köztársasági elnök hivatala a Budai Várban, a Sándor-palotába kerüljön. Itt nyerjen elhelyezést a közt rsasági elnöki funkció gyakorlásához szükséges segédszemélyzet és adminisztráció is.
Ajánlott videó
- 07:25 Folytatódik a borult, felhős idő
- 07:08 Meghalt Nicholas Brendon, a Buffy, a vámpírok réme egyik főszereplője
- 07:05 Közös képet posztolt Schóbert Norbi Orbánnal: Hajrá, Viktor! Hajrá, igazi honvédő miniszterelnök!
- 07:02 Nagy Dávid: Ha én most azt mondom a választóinknak, hogy szavazzatok a Tiszára, akkor neadjisten leszavaznak a Mi Hazánkra vagy a Fideszre, mint a huzat
- 06:58 Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója: a választások után 60 milliárdot emelhetnek le Budapest számlájáról
- 06:52 Befejeződött a Séfek séfe: 10 millió forintot vihetett haza a győztes
- 06:34 Trump is elbúcsúztatta „nagyszerű támogatóját”, Chuck Norrist
- 06:03 A Coldplay-koncerten lebukott nő szerint volt főnöke könnyen megakadályozhatta volna a botrányt
- 06:00 Jerry Lee vagy Rex felügyelő? Ez a híres filmes kutyákról szóló kvíz nem olyan egyszerű, mint hinnéd
- 05:45 Kvíz: régi fotók, ismerős arcok – kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen?
- 05:45 Kvíz: földrajzi tévhitek és a térképek rejtett torzításai – mennyire ismered valójában a világunkat?
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
- 04:40 Évente 11 millió halálért felel a betegség, ami sokszor tünet nélkül csap le
- 00:21 „Ezt a teret még egy óvodai gyerekműsor is megtölti” – Orbán Viktor szentendrei fellépésén sok minden a Tiszára emlékeztetett
- 21:17 Molnár Attila bejutott a fedettpályás világbajnokság döntőjébe 400 méteren
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 16:36 Kivégeztek egy 19 éves iráni birkózót
- 17:02 Chuck Norris ikergyerekei megosztották gondolataikat néhai apjukról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 04:40 Évente 11 millió halálért felel a betegség, ami sokszor tünet nélkül csap le
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 18:09 Pintér Sándor levelet írt a halálra gázolt rendőr szüleinek
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
