[FN, MTI] A Pest Megyei Bíróság elutasította az Országos Rádió és Televízió Testület keresetét, amelyben a Sláger Rádió felszámolását kezdeményezte a médiahatóság - közölte a Sláger Rádió kommunikációs ügynöksége. A bíróság egyúttal az eljárás megszüntetéséről szóló végzést bocsátott ki. A dokumentum emlékeztet rá, hogy az ORTT január 31-én nyújtotta be felszámolási kérvényét a bírósághoz, arra való hivatkozással, hogy az adósnak hatvan napon túli, nem vitatott tartozása van vele szemben. A bírósági határozat ennek alaptalanságát erősítette meg - olvasható a közleményben, amely emlékeztet rá, hogy a felek között további két jogvita van folyamatban. Az egyikben a Sláger Rádió támadta meg a médiahatóság közigazgatási határozatát, amelyben az ORTT felmondta a kereskedelmi adó műsorszolgáltatási szerződését, a másik egy választott bírósági eljárás, amelyben a rádió - az ORTT-nek felróható körülményváltozások miatt - a műsorszolgáltatási szerződés módosítását kezdeményezte.
Ajánlott videó
- 14:23 Most már biztos: Rövidesen folytatódik az X-akták
- 14:22 Nagyobb eséllyel lehet rákos az, aki atomerőmű közelében él
- 14:21 Az OKFŐ úgy döntött, független vizsgálóbizottságot állít fel a budapesti felnőtt pszichiátriai ellátás helyzetének áttekintésére
- 14:12 Tischler Petra kutyája diétázik: garnélán, pisztrángon és fürjtojáson él
- 14:05 Vizet fakaszt a kiszáradó erdőkben egy nográdi vadász
- 14:04 Orosz szervezet indított lejárató kampányt Iványi Gábor ellen
- 13:56 Az MNB vizsgálatot indított a Mol ellen bennfentes kereskedelem gyanúja miatt
- 13:43 Magyar Péter: A benzin áráról is hazudik Orbán Viktor
- 13:42 A tanárok is kapnak extrapénzt a választások előtt
- 13:42 Ismét ártatlannak vallotta magát a szexuális zaklatással és erőszakkal vádolt Russell Brand
- 13:18 Szabó Zsófi: Hazug dolognak tartom, ha valaki felhasználja az anyaságát arra, hogy népszerűbb legyen
- 13:17 Esetleges ukrán atomfegyver miatt aggódik Moszkva
- 13:16 „Őt jobban érdekli, mi előnyös Putyinnak" – Orbán Viktort bírálta a német külügyminiszter
- 13:15 Hamarosan felrobbanhat ez a hatalmas csillag
- 13:12 Lada a jégen, panelházak romokban, hadifoglyok a platón: négy éve ostromolja Ukrajnát Oroszország
- 11:06 Ukrán történész: Az ukránok úgy tekintenek Zelenszkijre, mint egy elhasználódott autóra, de értik, hogy háborúban nem lehet lecserélni
- 09:31 Korkedvezményes nyugdíj: követeléssel fordultak Pintér Sándorhoz a rendőrök, a mentősök és a tűzoltók
- 11:45 Hátat fordítottak a NER-cégeknek a Budapesti Értéktőzsde befektetői
- 10:00 Török Gábor az aláírásgyűjtés tapasztalatairól
- 07:47 „Mindketten tettünk azért, hogy idáig eljussunk” – 20 év után szakítottak a Nyerő Páros egykori szereplői
- 07:13 Kocsis Máté vállalja a drogtesztet Magyar Péterrel
- 10:00 Új autómárka lesz elérhető Magyarországon
- 09:11 Már a felnőttek is megvédik Punchot, a plüssmajmával híressé vált makákót
- 11:15 Drágább lesz a tankolás szerdától
- 06:39 Egy héten belül két diák is öngyilkossági szándékát jelezte az ercsi iskolában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
