Írország futballja 1988 és 1994 között a világ legszűkebb élvonalához tartozott: 1988-ban részt vehettek az EB nyolcas döntőjében, két év múlva negyeddöntősök voltak a vébén, és 1994-ben is eljutottak a világbajnokság nyolcaddöntőjéig. Ha most is valami hasonlót érnének el az ír labdarúgók – pláne a jobbik Keane nélkül -, alighanem boldogok lennének a zöld sziget lakói.
Az utóbbi nyolc évben nem jártak sikerrel az írek: pótselejtezőkön estek ki rendszeresen, így két EB-ről és egy vébéről maradtak le. A lemaradást most – ha nem is könnyen, de – behozhatják. A vébé E csoportjában Kamerun, Németország és Szaúd-Arábia lesz az ellenfelük, amelyek közül egyik csapat sem legyőzhetetlen. Még Németország sem verhetetlen, hiszen az íreknél jóval gyengébb Walestől az egyik felkészülési meccsükön kikaptak!
Az ír válogatott masszív csapatnak tűnik: a selejtezőkön nem kaptak ki, Portugáliával két döntetlent játszottak, a hollandokat pedig egyszer megverték, és így kiejtették a világbajnoki sorozatból a kétszeres vébédöntőst! Ezután ismét pótselejtező következett, és immár simán jutottak ki a világbajnokságra, Irán legyőzésével.
A kisebbik brit sziget válogatottjának legnagyobb sztárja (lett volna) a középpályás Roy Keane, aki nem összetévesztendő a szinte gólképtelen csatárral, a szintén az együttesben szereplő Robbie Keane-nel. Roy Keane a Manchester Unitedben és a válogatott egyaránt csapatkapitány (volt). Keménysége, lelkesedése, zseniális képességei a brit foci mintaképévé tennék őt, ám ezt megakadályozza kötekedő természete.
Számos konfliktushoz vezetett már minősíthetetlen viselkedése: személyes rekordnak számító pénzbüntetése eddig 5000 font volt, amelyet az angol szövetség mért rá egy FA-kupadöntőn tanúsított magatartása miatt.
A vébére való felkészülés idején sem tagadta meg önmagát Keane: Japánba érkezve máris összeveszett az egyik edzésen a válogatott két pályaedzőjével, Pat Bonnerrel és Ian Evansszel. Utóbb a felkészülési helyszínt is bírálta, majd állítólag kijelentette, hogy bizonyos csapattársait nem kedveli, és hogy a vébé után nem lesz többé válogatott. A szövetségi kapitány végül megelőzte elhatározásában Keane-t, és az ismétlődő konfliktusok nyomán hazaküldte Japánból az önhitt futballistát.
Az ír csapat erőssége – még Roy Keane nélkül is – a középpálya: Jason McAteer, Matthew Holland jól kiegészíti a válogatottban a két szélső védőt: Ian Harte-ot és Gary Kellyt. Harte és Kelly nemcsak a válogatottban, hanem a Leeds Unitedben is együtt szerepelnek. (A Leeds az európai kupákban megmutatta, hogy rendkívül erőszakos, darálós, gyakran a sportszerűség határát súroló játékával viszonylag jó eredményeket képes elérni. Ugyanakkor a leedsiek rendkívül unalmas, a látványosságot szinte teljesen nékülöző focit játszottak.)
Harte egyébként négy, Kelly pedig egy gólt lőtt az ír válogatottban a selejtezők folyamán, vagyis többet mint az összes csatár együttvéve. Ez azonban nemcsak a két védőt dicséri, hanem igencsak szomorú a támadósorra nézve. Még azt is hozzátehetjük, hogy Harte, a védő és a Japánból hazaküldött Roy Keane volt négy-négy góljával holtversenyben a legeredményesebb ír játékos a selejtezők folyamán.
A gólképtelen csatároknál éppen ezért nem is időzünk sokat, csupán megemlítjük, hogy ebben a csapatrészben játszik Roy névrokona, Robbie Keane, aki szintén a már említett Leeds Unitedben játszik Harte-tal és Kellyvel együtt. Robbie ugyan gólokat ritkán rúg, de annyi előnye van a válogatottba való meghívásának, hogy ő legalább nem vitatkozik az edzőkkel és társaival
