[FN, MTI-Eco] A Paksi Atomerőmű (PA Rt.) 2001-ben 85 milliárd forint árbevétel mellett 1,44 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - közölte Baji Csaba vezérigazgató. Hozzátette: az árbevétel 8 milliárd forinttal haladta meg a 2000. évit és megfelelt a terveknek, míg a múlt évi nyereség 1,6 milliárd forinttal elmaradt a korábbi évitől, viszont 400 millióval kedvezőbben alakult a várakozásnál. Elmondta, hogy a PA Rt. a villamos energia kilowattóráját 2000. évi 5,62 forint után tavaly 6,39 forintért adta el, míg az idén 7,20 forintért értékesíti. Mivel a Magyar Energia Hivatal elfogadta a PA Rt. árfelülvizsgálati kérelmét, így 2002-ben mintegy 97 milliárd forint árbevétel és 4,5 milliárd forint eredmény elérése válik lehetővé.
Ajánlott videó
- 09:18 Fontos újítást vezetett be az Erste Bank
- 09:17 Robbantással fenyegetett iskolákat, vádat emeltek ellene
- 09:15 Torkon ragadta, majd ajtóba verte a doktornő fejét egy nagymama, amikor meglátta, hogy barnül van a kéthetes unokája halántéki vénájában
- 09:10 Magyar Péter: Senki sem tudhatja, milyen umbuldák lesznek
- 09:08 BL: „A Bayern a katasztrófa szélére sodorta a Real Madridot”
- 09:04 Már csak egy hét és megszűnik a Messenger egyik népszerű verziója
- 08:54 Kivonult a hatóság a pár napja átadott siófoki élményfürdőbe, miután több vendégnek égett a bőre, és a fürdőruhájuk is használhatatlanná vált
- 08:40 „Menekítjük a vagyont Dubajba” – Somogyi András kiparodizálta Orbán Viktor vezetős-éneklős videóját
- 08:21 Súlyos sérülést szenvedett Ugrai Roland
- 08:04 Az amerikai és magyar himnuszt is elénekelte Radics Gigi JD Vance és Orbán előtt – felrótták a netezők, hogy sokat hajlítgatott
- 07:42 Ugrásszerűen erősödött a forint szerda reggelre
- 07:20 Az extra villantás sem maradt el az új Eufória vörös szőnyeges premierjén
- 07:10 Orbán Viktor szerint „az önfeltáró vallomások" valójában a Fidesznek dolgoznak
- 07:00 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:58 Iránytűs fordulat: A többség már Tisza-győzelemre számít
- 06:38 Szijjártó: Legyen már itt a választás, és legyen eredmény
- 05:30 Kvíz: „Én vagyok a híres egyfejű” – mennyire ismered Süsü, a sárkány kalandjait?
- 20:17 Vasvári Vivien, miután szelfizett Orbánnal: Úgy megölelgettem, mint Micimackó a kis mézes csuprát
- 06:58 Iránytűs fordulat: A többség már Tisza-győzelemre számít
- 16:46 Lenyűgöző fotók: megjöttek a képek, amelyeket az Artemis-2 űrhajósai készítettek a Holdról
- 17:47 Senki nem volt munkaidőben Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata osztalékhányó lapjánál
- 06:14 Király Linda címlapon mutatta meg vőlegényét, Rolandot
- 08:04 Az amerikai és magyar himnuszt is elénekelte Radics Gigi JD Vance és Orbán előtt – felrótták a netezők, hogy sokat hajlítgatott
- 19:32 Gundalf Magyar Péter országjárásán: Öt nap, és véget ér a politikai komisszárok kora
- 21:15 Vak ment meg világtalant
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
