[MTI-Eco] A Bank Austria (BA), amely immár a bajor HypoVereinsbankhoz (HVB) tartozik, az év első negyedében 118 millió euró adózás előtti nyereséget, vagyis az előző egész évi eredmény negyedénél 27,7 százalékkal kevesebbet könyvelt el - derül ki a bank közleményéből. Gerhard Randa, a BA vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy miután a BA/CA-csoport konszolidációs köre tavaly a HVB csoportba történt integráció nyomán erősen megváltozott, az elért eredményeket nem a tavalyi év első negyedéhez, hanem az egész évben elért eredmény egynegyedéhez mérik. A nettó kamatbevétel idén az első negyedben 577 millió eurót tett ki, 5,2 százalékkal maradt el az előző éves eredmény 609 milliót kitevő negyedétől. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az eredményt az Ausztriában és Kelet-Európában zajló átszervezési program tekintélyes egyszeri kiadásait is figyelembe véve sikerült elérni. A bankok egész Európában a gyenge gazdasági növekedés következményeivel küzdöttek, s ehhez viszonyítva a BA elégedett.
Ajánlott videó
- 13:01 Rezes Judit: Ha olyan alkat lennék, lehet, én is megcsaltam volna Győzőt
- 12:50 Zelenszkij: Kész vagyok bármilyen vezetővel együtt dolgozni Magyarországon, aki nem Putyin szövetségese
- 12:37 Für Anikó a nyugdíjáról: Talán egy tank benzinre elég lesz
- 12:03 Bunkerbuli, tátrai menyegző és parázsugrás a hét képein
- 11:53 Curtis: Ha emiatt kevesebben hallgatnák a zenémet, akkor is kiállnék a kormány mellett
- 11:26 35 milliárd forintért árulják a Pénzügyminisztérium épületét
- 11:25 „A szívünk hozott ide minket” – ismert közéleti szereplők nyilatkoznak a Békemenetről
- 11:14 Kijev tájékoztatást adott a Barátság vezetékről, de Orbánék küldöttsége helyett csak a magyar nagykövet lehetett ott
- 10:54 Tiltott adatszerzés miatt fogtak el egy fiatalt az ELTE jogi karán
- 10:10 A kórházból üzent Galla Miklós
- 10:09 Kimi Antonelli élete első futamgyőzelmét ünnepelte Kínában
- 10:01 Így védték cigány mesterek és katonák az erdélyi hazát
- 09:38 Szabó Zsófi a Békemenetről: Senki se féljen eljönni
- 09:31 Oscar 2026: Minden, amit az idei gáláról tudni érdemes
- 09:11 „Üzletet építettetek, de megöltétek a klubot” – kieséssel zárul-e a Spurs vesszőfutása?
- 06:10 Ulászló hajszolta Mohácsba Magyarországot?
- 20:37 Már nem dolgozik az ATV-nél a riporter, aki a „homályos tekintetű” Szijjártó Pétert arról kérdezte, hogy van ereje Brüsszel ellen harcolni
- 05:55 „Ha pályára lép és a labda megjelenik, azonnal átváltozik” – még Lionel Messi is csodálója a Serie A fiatal csillagának
- 11:25 „A szívünk hozott ide minket” – ismert közéleti szereplők nyilatkoznak a Békemenetről
- 22:01 Panyi Szabolcs bemutatta a „Matrjoska” bothálózatot, amit az oroszok a kampány manipulálására használhatnak
- 09:38 Szabó Zsófi a Békemenetről: Senki se féljen eljönni
- 06:30 Egy éve ilyenkor: élőben nézte a mobilján, ahogy betörők bedöntik a tanyája kapuját
- 10:10 A kórházból üzent Galla Miklós
- 09:11 „Üzletet építettetek, de megöltétek a klubot” – kieséssel zárul-e a Spurs vesszőfutása?
- 21:10 Fejéhez kapott, segítségért kiáltott, majd élő adásban meghalt egy kínai tartalomgyártó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
