[MTI-Eco] Az Édász Rt.részvényesei május 19-től június 17-ig fogadhatják el az E.ON Hungária Rt. vételi ajánlatát - tette közzé az E.ON. Az E.ON Hungária Rt. 73,561 eurónak megfelelő forintot kínál az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. (Édász) törzsrészvényeiért. Az ár meghatározásakor figyelembe vett április 26-i árfolyammal számolva az E.ON 17.836 forintot kínál az Édász részvényekért. A papírok szerdai záró ára 17.815 forint volt. A tulajdonszerzést a Magyar Energia Hivatalnak és a Gazdasági Versenyhivatalnak is engedélyeznie kell. Az ajánlat elfogadóhelyei a CA-IB Értékpapír Rt. budapesti, valamint a HVB Hungary Rt. magyarországi kijelölt fiókjai. Az Édászban 27,69 százalékos részesedéssel rendelkező E.ON Hungária Rt. április 29-én jelentette be, hogy megveszi a francia EDF International ugyancsak 27,69 százaléknyi Édász-részesedését. A vételár megegyezik a nyilvános vételi ajánlat árfolyamával, azaz 73,561 euró. A tulajdonszerzéssel az E.ON 55,382 százalékra növeli befolyását az Édász-ban, amire a törvényi előírások szerint csak nyilvános vételi ajánlattal kerülhet sor. A vételi ajánlat nem vonatkozik az egy darab B sorozatú szavazatelsőbbségi részvényre, amelynek tulajdonosa a magyar állam. Az Édász Magyarország második legnagyobb áramszolgáltatója. Hat megyére kiterjedő ellátási területén több mint 900 ezer ügyfél számára biztosít villamosenergia- és hőellátást, ami az országos igény 21-22 százaléka. A társaság 2001-ben 103,9 milliárd forint konszolidált árbevételre tett szert, adózott nyeresége megközelítette az 5,6 milliárd forintot. Az E.ON Hungária Rt. a müncheni székhelyű E.ON Energie AG 100 százalékos leányvállalata. Az E.ON Hungáriának többségi részvénytulajdona van a Dédászban és a Titászban, valamint az osztrák EVN-nel együttesen többségi tulajdonosa a Kögáznak. Ezen kívül 90 százalékos részesedése van a 95 megawatt teljesítményű Debreceni Erőműben. Az E.ON Hungária Rt. jegyzett tőkéje 80 milliárd forint, konszolidált árbevétele 2001-ben meghaladta a 126 milliárd forintot, adózott nyeresége pedig csaknem 4 milliárd forint volt.
Ajánlott videó
- 16:46 Lenyűgöző fotók: megjöttek a képek, amelyeket az Artemis-2 űrhajósai készítettek a Holdról
- 16:41 „Az ököl soha nem lehet politikai érv” – véres konfliktussá fajult egy politikai vita három fiatal és a Sepsi futballklub alkalmazottjai között
- 16:30 A NER-közeli 4iG négy jelentős űr- és hadiipari megállapodást kötött amerikai nagyágyúkkal
- 16:27 Nyerészkedéssel vádolja az OMSZ a Tiszának is dolgozó magán mentőket, miközben pénzért biztosítja a Békemenetet és Orbán országjárását
- 16:21 Rejtély, hogyan került Ukrajnába a 16 kameruni, akik az oroszok oldalán esetek el a fronton
- 16:12 A vécé után a levelező program is megadta magát az Orion űrhajó fedélzetén
- 15:53 Megvan a jogerős ítélet a nyírmihálydi baltás gyilkosság ügyében
- 15:51 Bezár Wossala Rozina étterme
- 15:35 Ezért hallott korábban több űrhajós is furcsa zajt a Hold túlsó oldalán
- 15:20 Fegyverként is használható naperőművet telepítene az űrbe Kína
- 15:15 Nem tárgyalják gyorsított eljárásban az Aston Martin-os gázoló ügyét, reagált az ügyvéd
- 15:02 Nem engedik be Kanye Westet Nagy-Britanniába
- 14:57 Külön világbajnokságot kap a maratonfutás
- 14:44 Elnézést kért a húsvéti politikai prédikációért a fóti katolikus egyházközség
- 14:44 MOK: kritikussá vált a kórházak helyzete Hódmezővásárhelyen és Makón
- 06:42 Tóth Vera: Minden érző, alkotó, szerető, öntudatra ébredő embert kérek, hogy menjen el szavazni és szavazzon a változásra
- 10:20 Gyászreakciót indíthat be a választási vereség
- 14:29 Rogán 50 milliós kedvezményes lakáskölcsönt vezetett be a titkosszolgálatok dolgozóinak
- 06:38 Medián: A fideszesek közel fele a Tiszától, a teljes népesség viszont a Fidesztől számít választási csalásra
- 10:04 New York-i kiküldetést és „filmes karriert” is felajánlott Szalay-Bobrovniczky Kristóf Pálinkás századosnak, ha cserébe nem tálal ki a Honvédségről
- 11:38 „500 millió eurónyi szándékos kárt okoztak a cégcsoportunknak” – Bige László nyílt levélben üzent Lázár Jánosnak
- 04:35 Kvíz: ismered a magyar sport sztárpárjait?
- 12:39 Dióssy Klári visszatér a Ridikülbe: először beszél súlyos betegségéről
- 11:28 „Bármiben, amiben segítségre lehetek, rendelkezésre állok” – a Bloomberg nyilvánosságra hozta Orbán és Putyin tavaly októberi telefonbeszélgetésének leiratát
- 12:06 Toroczkai László: A Mi Hazánk és a Tisza harcáról fognak szólni a következő évek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
