A Budapesti Értéktőzsde BUX indexe az elmúlt héten 1,7 százalékkal erősödött, és 8801 ponton zárt. A részvénypiac forgalma továbbra is gyenge volt, 31,6 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél, s valamivel elmaradt a 25 milliárd forinttól. A tőzsde múlt heti forgalmából a Richter 27,8 százalékkal, az OTP 25,9 százalékkal, a Matáv 20,5 százalékkal, a Mol 15 százalékkal részesedett. Ez egyben azt is jelenti, hogy az összes többi papírral való kereskedés alig volt több, mint a forgalom tíz százaléka. A bluechipek vegyesen szerepeltek.
[Népszabadság] Ajánlott videó
- 10:19 A szuperszonikus Haaland már Ronaldót és Ibrahimovicot is megelőzte
- 10:14 „Bejegyzésünk kegyeletsértő lehetett” – bocsánatot kért a mentőszolgálat vezetője
- 09:49 „Orbán Viktor idején ellenséges fogadtatásra lehetett volna számítani, most reméljük, nem lesz incidens” – így látják a magyarok elleni NL-meccset Ukrajnában
- 09:22 Eddig közel 35 ezerrel több magyar halt meg, mint amennyi született idén
- 09:12 Macklemore a szabad Palesztináért indít jótékonysági turnét az Ed Sheerannel kialakult konfilktus után
- 08:55 Netanjahu leantiszemitázta a New York-i polgármestert, beszéde az ENSZ-ben botrányosra sikeredett
- 08:54 Hihetetlen feltámadást produkált a futballvébén megismert két kiscsapat
- 08:33 Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
- 08:33 Veszélyes kártevő terjed Európában: a banki adataira pályázik
- 07:59 Duzzogott a kapus, a kapufát támasztva háttal állt a tizenegyesnek
- 07:57 Csődeljárás Magyarország egyik legnagyobb NER-es építőipari cége ellen
- 07:43 Videó: egy furgon nagy erővel karambolozott egy szirénázó rendőrautóval Székesfehérváron
- 07:13 Erősödött a forint a meghatározó devizákkal szemben
- 07:05 52 nap után sikerült eloltani a Vajdaságban tomboló erdőtüzet
- 08:53 Egyszerű őszi trükk, amivel karácsonyra virágba borul a karácsonyi kaktusz
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
- 07:43 Videó: egy furgon nagy erővel karambolozott egy szirénázó rendőrautóval Székesfehérváron
- 06:58 „Szuverenitásvédelem” után PR-területen próbálja ki magát Lánczi Tamás
- 07:59 Duzzogott a kapus, a kapufát támasztva háttal állt a tizenegyesnek
- 23:33 Fegyverlövést imitált gólja után az izraeli futballista, kiállították
- 05:30 Kvíz: Mennyit tudsz a magyarok Nemzetek Ligája-szereplésről?
- 08:33 Veszélyes kártevő terjed Európában: a banki adataira pályázik
- 20:59 Meghibásodott az MR-készülék a János Kórházban, Hegedűs Zsolt szerint „hazug politikai hangulatkeltés” zajlik az ügyben
- 07:13 Erősödött a forint a meghatározó devizákkal szemben
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
