[FN, MTI-Eco] A legnagyobb japán folyadékkristály monitorokat (LCD) gyártó cég, a Sharp Corp. 70,6 százalékkal alacsonyabb nyereségről számolt be a március 31-én záródott pénzügyi évre vonatkozóan. A Sharp csoport nettó nyeresége 11,31 milliárd jen lett - a várakozásoknak megfelelően. Az ületi eredmény 30,5 százalékkal 73,59 milliárd jenre csökkent. Az értékesítési árbevétel 10,4 százalékos csökkenés után 1,8 ezer milliárd jen lett. A folyó pénzügyi évre vonatkozóan a Sharp 227 százalékos nettó nyereség növekedést jelez előre, azaz 37 milliárd jen körüli profitra számít. Az értékesítési árbevétel esetében a kétszámjegyű százalékos növekedési ütemet várnak.
Ajánlott videó
- 11:43 Az idén már nem kell lakcímkártya a szavazáshoz
- 11:32 Kínok közt halt meg: ezek voltak Mátyás király utolsó szavai
- 11:19 „Fontosabb volt, hogy gyermekem szülessen, mint hogy párom legyen” – Spermadonáció Svédországban
- 11:17 „Négy éve halt meg apukám. Azóta enyhültek bennem a korábbi indulatos érzelmeim” – Jásdi Juli rajzokkal mutatja be a szitává lyukasztott családok hétköznapjait
- 11:00 Brutálisan nagy gól jelentette a fordulópontot az Inter-Roma rangadón
- 10:47 Húsvét a sussexieknél: Meghan Markle egy csokor ünnepi felvételen mutatta meg Harry herceggel közös gyerekeiket
- 10:38 Csaknem 60 ezer átjelentkező fog Budapesten szavazni a választáson
- 10:29 Még négy napig lehet mozgóurnát igényelni a választásra
- 10:22 Rubint Réka elárulta, miért most állt nyilvánosság elé a betegségével
- 10:10 Életet menthet a Balatonon: ezt jelentik a villanó lámpák
- 09:40 24 focistát állított ki a bíró a meccs után kitört tömegverekedés miatt
- 09:31 Rejtélyes lovas ölte meg a hitehagyott császárt
- 09:25 Gáspár Bea nem készült húsvéti menüvel A Nagy Duett napján, férje úgy megharagudott ezért, hogy a vita hevében össze is csomagolta a holmiját
- 09:11 „Magyarország most biztonságban van” – Orbán elutazott a Török Áramlathoz az állítólagos szabotázsakció után
- 09:58 Pillanatok alatt kész a pihe-puha húsvéti fonott kalács
- 09:11 „Magyarország most biztonságban van” – Orbán elutazott a Török Áramlathoz az állítólagos szabotázsakció után
- 07:57 „Vele tuti gáz lesz közöttünk” – Kiara Lord máris beleállt Ázsia Expresszes vetélytársaiba
- 19:02 Magyar Péter Orbánnak: Jó, ha tudja, hogy az április 12-ei választást semmilyen eszközzel nem fogja tudni megakadályozni
- 07:31 A Nagy Duett: eldőlt, melyik korábban kiesett páros térhet vissza a döntőre
- 09:25 Gáspár Bea nem készült húsvéti menüvel A Nagy Duett napján, férje úgy megharagudott ezért, hogy a vita hevében össze is csomagolta a holmiját
- 06:34 Időjárás: hidegfront érkezett, vége a melegnek
- 18:15 Galéria: Ilyen lett az átépített, több ponton is átvágott falú Citadella
- 08:06 Kálnoki Kis Attila: Lázár Jánost sportvezetőként nehéz sikeresnek láttatni
- 08:26 Válása után újra rátalált a szerelem Peller Mariannra
- 20:27 Geszti Péter a szerb gázvezetéknél talált hátizsákkal viccelődött
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
