[FN] Pokorni így szólt: köszöntjük azokat, akik velünk vannak. "Köszöntjük azokat, akik itt vannak velünk, és azokat, akik otthon vannak. Ma arra a kérdésre kellett választ adnia az országnak, hogy melyik politikai erő kapja a legnagyobb támogatottságot. Erre a kérdésre az ország válaszolt: a második fordulót a Fidesz-MDF összefogás megnyerte. A mai napon több ember állt ki a polgári kormány mellett, mint ahányan azt mondták, hogy legyen kormányváltás. Vidéken 90 ezerrel több ember mondta, hogy jól van így, folytassa a munkáját az az erő, amely a polgári Magyarországot építi. Budapesten 80 ezerrel többen mondták, hogy nem, barátkozzunk meg azzal, hogy a szocialisták veszik át az irányítást. A különbség nem nagy, de ma mégiscsak több ember mondta, azt, hogy polgári Magyarországot akar. Ma az dőlt el, hogy 176 egyéni körzetből 95-ben a Fidesz, 81-ben az MSZP vagy SZDSZ lett az első. Győztünk, de hogy nyertünk-e, erre a kérdésre nehezebb válaszolni. Hiszen a mandátumok azt mutatják, hogy a Fidesz-MDF-nek 188 helye van a Parlamentben, az MSZP-nek 178, az SZDSZ-nek pedig 19+1 közös jelöltje. Tudjuk, hogy több körzetben néhány szavazat döntött csak. A törvény szerint az 1 százaléknál kisebb különbséget mutató kerületekben kötelező újra számlálni minden szavazatot. De annyi biztos, hogy tízzel több mandátum van a túloldalon."
Ajánlott videó
- 11:26 Pintér Bence: Szögezzük le, fogalmam sincs, mire költötték a város pénzét
- 11:12 Változik a benzin és a gázolaj ára
- 11:06 Mik ezek a furcsa, peteszerű képződmények a tojáson?
- 11:06 Politikai üldözöttekről szóló német-török film nyerte az Arany Medvét
- 10:58 Amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány, Fodor Csenge nem lép pályára a válogatottban
- 10:53 Gyerekével együtt mehet börtönbe a kábítószerrel kereskedő család, válságos állapotban vittek kórházba miattuk egy drogfogyasztót
- 10:47 Elmarasztalta a Belügyminisztériumot az adatvédelmi hatóság, uszításról és gyűlöletkeltésről írnak a Krétán kiküldött szülői kérdőívek kapcsán
- 10:44 Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője, világutazó
- 10:27 200 éve eltűnt faj tért vissza egy szigetre
- 10:22 200 méter magas hegyoldalról zuhant le egy autóbusz Nepálban
- 10:17 Trágár bekiabálásoktól volt hangos az idei BAFTA, a műsorvezető megértést kért a Tourette-szindrómás aktivistának
- 10:14 Államtitkár: „Zs-kategóriás” összeesküvés-elmélet, hogy a kormány és a Fidesz „nyakig benne van” az Epstein-botrányban
- 10:10 Másodszorra már motorost gázolt a balesetek után lelépő mazdás – megrázó videó
- 10:02 Stohl András Kiara Lordról: Szerintem megevett és kiköpött volna
- 09:32 Molnár Áron üzent a tilosban parkolásáért kapott bírságát sokkalló Sebestyén Balázsnak
- 09:32 Molnár Áron üzent a tilosban parkolásáért kapott bírságát sokkalló Sebestyén Balázsnak
- 09:21 18 év fegyházat kapott a férfi, aki kilógatta, majd kilökte a kétgyermekes párját a tizedikről
- 05:45 Tényleg 40 napig tart a böjt? A legtöbben rosszul tudják!
- 07:32 Elszabadult az erőszak, miután a mexikói hadsereg végzett a drogbáróval
- 06:38 Ha teheti, kerülje el az M0-ás ezen szakaszát
- 21:32 Magyar Hang: A Fidesz nem engedte, hogy honosított sportolók vigyék a magyar zászlót az olimpiai záróünnepségen
- 07:00 Zelenszkij szerint Putyin már elindította a harmadik világháborút
- 06:36 A Nagy Duett: ők távoztak a második élő adás végén
- 08:19 Ha nem rendezi a héten az autós kötelezőt, komoly következményekkel számolhat
- 06:22 Elromlik az idő délután
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
