Belföld

A héten nyílik a IX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Az április 18-án kezdődő háromnapos fesztivál alatt tizenhét ország kiállítói, kiadói szakemberei és világhírű írói mutatkoznak be. A fesztivál középpontjában idén az olasz irodalom áll, a rendezvény díszvendége Lawrence Norfolk angol író.

A héten nyílik a IX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 1Többek között Franciaországból, Hollandiából, Kolumbiából, Mexikóból, Oroszországból, Törökországból és Svédországból érkeznek írók, művészek, kiállítók a IX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. A díszvendég Olaszországnak szinte minden számottevő kiadója jelen lesz a rendezvényen. Természetesen a teljes magyarországi könyvszakma is felvonul, mintegy kétszázötven hazai, illetve határon túli magyar íróval, művésszel a Budapesti Kongresszusi Központban.

A rendezvény hagyományai szerint az események sorát nyilvános pódiumbeszélgetés nyitja meg, ezen megismerkedhet a közönség a fesztivál díszvendégével, Lawrence Norfolkkal, akit számos kritikus az angol Umberto Ecoként emleget. Norfolknak eddig két regénye jelent meg Magyarországon, a Lempriére-lexikon (Európa Könyvkiadó) és A pápa rinocérosza (Athenaeum 2000 Kiadó). Az Athenaeum 2000 Kiadó gondozásában a könyvfesztiválra jön ki a Vadkan képében című nagyregénye, amely antik görög mitológiai történetet dolgoz fel.

Praktikus tudnivalóA könyvfesztivál ápr. 18-án 15 órától, pénteken, szombaton és vasárnap 9 órától 18 óráig látogatható. Az ötszáz forintos belépő összegét bármely standnál levásárolhatják a látogatók.

IX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budapest Kongresszusi Központ

(1124 Budapest, Jagelló út 1-3)

A fesztivál keretében idén is megrendezik az Elsőkönyvesek Európai Fesztiválját. Nagy érdeklődésre számíthat a 18 éves Anne-Sophie Brasme, könyve Franciaországban nagy sikert aratott.

A fesztivál programjainak fókuszában az Olvasás Éve áll, s szerepel még például a Visegrádi kiadók, folyóiratok és szerzők találkozója, a National Geographic könyvek és magazin magyar nyelvű kiadványának bemutatója.

A rendezvény zárónapján adják át a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése tagjainak titkos szavazása alapján az Év Kiadója, az Év Könyvkereskedője, valamint az Év Gyermekkönyve díjakat, illetve a Budai díjat. A könyvfesztiválon szavazhat a nagyközönség a Szép Magyar Könyv Verseny közönségdíjára is, amelyet az Ünnepi Könyvhét nyitónapján adnak át. A fesztivál keretében idén is megtartják az úgynevezett Születésnapi irodalmi szalont, 2002-ben jubiláló alkotók: Albert Zsuzsa, Bárány Tamás, Bodnár György, Göncz Árpád, Jókai Anna, Lator László, Sütő András, Tornai József részvételével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik