[FN, MTI-Eco] A MÁV tíz, a GYSEV öt kétáramnemű mozdonyt vásárolt a Siemens cégtől 12 milliárd forintos beruházás keretében . A magyar vasutak versenyképességének megőrzése az Európai Unióban is szükséges és ezt segíti a nyugat-európai vasútvonalakon is közlekedni tudó kétáramnemű mozdonyok beszerzése - hangsúlyozta Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára szerdán az első kétáramnemű mozdony átadása alkalmából rendezett ünnepségen, a Nyugati pályaudvaron. Berényi János, a GYSEV elnök-vezérigazgatója közölte, hogy az első kétáramnemű mozdony a GYSEV-hez április végén érkezik. A GYSEV a regionális személyszállításban, illetve az Európát átszelő nemzetközi árufuvarozásban használja majd az új mozdonyokat. A beszerzéshez a kormány pénzügyi garanciát vállalt.
Ajánlott videó
- 22:52 Remekeltek a magyar atléták, ketten is bejutottak a 400 méteres döntőbe
- 21:46 Több ezer vasúti talpfa gyulladt ki Tiszabezdédnél
- 21:34 Közel kétezer sertést ölnek le Somogyban az afrikai sertéspestis miatt
- 21:32 Halász Bence magyar rekordot döntve lett Európa-bajnok
- 21:14 „Megígérem, hogy a klub és a szurkolók iránti tiszteletből nem fogom már az első héten a címert csókolgatni a mezemen” – Gróf Dávid Diósgyőrbe igazolt
- 20:41 Bóka János: ősrobbanás utáni kezdeti időszakban van a Fidesz, a párt jövője képlékeny
- 20:32 „Határozottan elvárjuk Baka Andrástól, hogy a Tisza-kormány ellensúlya legyen” – kormánypárti politikusokat kérdeztünk az államfőválasztás kulisszatitkairól
- 20:08 Már a második magyar focista szerződött Azerbajdzsánba
- 20:00 A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 11.
- 19:43 Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
- 19:25 Kós Hubert elverte az Eb-mezőnyt, de az egyéni csúcsára is csak a fejét csóválta
- 18:54 Több mint 16 ezer ukrán civilt tart fogva Oroszország az ENSZ szerint
- 18:52 Fidesz-KDNP: Baka András méltatlan Magyarország köztársasági elnöki tisztségére
- 18:22 Őrizetbe vettek egy török újságírót, mert átigazolási pletykáról írt
- 19:00 A maradék vizükből itatták meg a lánglovagok a szomjazó sünit
- 14:42 Molnár Áron Orbánról: Rakijázik a trombitafesztiválon, előtte a vébén hesszel milliókért, miközben a jogállamiság végéről hadovál – ez az egész csak játék volt neki
- 15:25 Baka András: Az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága
- 18:01 Schultz Nóra az államfői szűzbeszédről: Baka András az ellenzéki szavazóknak is tett gesztusokat
- 14:22 Szakértővel vizsgáltattuk meg a Velencei-tó vizét: jelenleg a közcsatornába sem szabadna beleengedni
- 13:06 Szexuális bűncselekményeket akartak elkövetni az elrabolt, és Berettyóújfalunál megtalált 15 éves dán lányon
- 21:14 „Megígérem, hogy a klub és a szurkolók iránti tiszteletből nem fogom már az első héten a címert csókolgatni a mezemen” – Gróf Dávid Diósgyőrbe igazolt
- 17:44 Letartóztattak két magyart Lengyelországban
- 20:41 Bóka János: ősrobbanás utáni kezdeti időszakban van a Fidesz, a párt jövője képlékeny
- 17:47 Akarata ellenére kerülhetett a kábítószerrel megpakolt autóba a drogkereskedelemmel gyanúsított volt MKKP-s pécsi politikus
- 13:09 „Ez kevés lesz, kormányozni kellene!” – írta a Fidesz, miután a kormány feljelentést tett Orbán Viktor Facebook-tartalmai miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
