Belföld

Ikarus – szerződések az Audival és a Dunaferrel

A Dunaferr Rt.-vel kötött vásárlási szerződés aláírása után Széles Gábor, az Ikarus elnöke a FigyelőNetnek elmondta, hogy nemrégiben sikerült megállapodásra jutniuk a győri Audival is, amelynek beszállítója lesz a cég leányvállalata.

Ikarus – szerződések az Audival és a Dunaferrel 1Féléves egyeztetés után, Széles Gábor, az Ikarus Rt. elnöke és Tóth László, a Dunaferr Rt. vezérigazgatója hétfőn aláírta azt az együttműködési megállapodást, amely hosszú távon évente másfél milliárd forintos megrendelést jelent a dunaújvárosi acélgyártónak. A megállapodás szerint az Ikarus érdekeltségébe tartozó kilenc cég – amelyek között van a Préstechnika Kft., de a többit nem volt hajlandó Széles megnevezni – teljes körű acéltermék-ellátását a Dunaferr társaságaira bízták.

Az megrendelés stabil piacot jelent a Dunaferr számára. Tóth László ugyanakkor elmondta, hogy ez az 1,5 milliárdos összeg (amely körülbelül 15 ezer tonna acél szállítását teszi lehetővé) a Dunaferr belföldi forgalmának alig egy százalékát teszi ki. A másfél milliárdos szerződési volumen egyébként 15-20 százalékkal több az Ikarus Járműgyártó korábbi megrendeléseinél.

Ez az Ikarus nem az az IkarusAz Ikarus Járműgyártó Rt. nem azonos az Ikarus buszokat gyártó Ikarusbus Rt.-vel. Ez utóbbi a Renault és az Iveco közös vállalatának, az Irisbusnak a keretei között működik. Az Ikarusbusnak beszállítója maradt az Ikarus Járműgyártó Rt., amelyben olyan kapacitások működnek, amelyek nem vagy nem kizárólagosan a buszgyártáshoz kapcsolódnak. A Széles Gábor által irányított Ikarus Járműgyártó Rt. beszállítóként működik többek között a mezőgazdasági gépgyártásban, az autóiparban (például a Suzukival is kapcsolatban áll). Az Ikarus Járműgyártó Rt. kisebbségi tulajdonosa az orosz Avtotraktorexport, röviden ATEX, amely különböző okokból támadta a buszgyártás leválasztását a cégről.

A Dunaferr szolgáltat, nemcsak gyárt

Az Ikarus úgy döntött, hogy a gyártáshoz szükséges minden acéltermék-beszerzését, pontosabban annak logisztikai rendszerét a beszállítóra bízza. A Dunaferr e feladatra saját leányvállalatát, a Dutrade Rt.-t jelölte ki. E cég székesfehérvári raktárbázisán épül ki az új központ, amely just-in-time rendszerben szolgálja majd ki a járműgyártást. Az igények növekedése esetén akár új raktár is létesülhet Fejér megye székhelyén.

Első lépésként a Dunaferr által gyártott, valamint a Dutrade Rt.-nél elérhető szolgáltatásokkal (darabolás, hasítás, vagyis úgynevezett előfeldolgozás) alakítják ki a rendszert. Ezután kiterjesztik az együttműködést a hazai gyártásból nem elérhető import acéltermékekre is.

“Nagy magyar” cégek

Ikarus – szerződések az Audival és a Dunaferrel 2A Dunaferr és az Ikarus közös közleménye megállapítja: együttműködésük “arra is példa, hogy a globalizálódó világban is össze tud fogni egy nagy magyar magántulajdonú cég egy nagy magyar állami céggel, hogy együtt felelhessenek meg a piac kihívásainak”.

Mindennek kapcsán Széles Gábor a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a legtöbb iparágra a koncentráció jellemző, a nagyvilágban és Magyarországon egyaránt, vagyis egyre kevesebb cég marad önállóan versenyben. Orbán Viktor miniszterelnököt is idézte az Ikarus első embere: Orbán szerint szükség van ágazatonként magántulajdonban lévő magyar nagyvállalatokra, amelyek révén a hazai kis- és közepes vállalkozásokat is piachoz lehet juttatni.

Az Audiról szívesebben beszél Széles

Ikarus – szerződések az Audival és a Dunaferrel 3Széles Gábor nem kívánt részletekbe bocsátkozni az Ikarus Rt. körül kibontakozott korábbi vitát illetően. Szerinte a sajtóban is kezd elcsendesedni a polémia, így nincs mit mondania a résztulajdonos orosz céggel, az ATEX-szel kialakult nézeteltérésekről.

Az Ikarus elnöke a FigyelőNetnek a sajtótájékoztató után elmondta, hogy nemrégiben sikerült megállapodniuk a győri Audival. Ennek értelmében az Ikarus Préstechnika Kft. beszállítóként vehet részt az Audi TT Roadsterek végösszeszerelésében. Széles szerint ez igen komoly eredmény, hiszen egy rendkívül fontos munkafázishoz járulhat hozzá a kft. just-in-time rendszerű beszállítóként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik