Belföld

Alapítvány a Reálértelmiségért

Az Alapítvány a Reálértelmiségért rövid bemutatása. 1991 ősze óta működünk, cégbírósági bejegyzésünk 1992. március 6-án kelt, 2884-es sorszámmal.

Az Alapítók főként magánszemélyek voltak, de volt köztünk két kisebb cég és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete is. Céljaink között szerepel a reálértelmiség társadalmi súlyának növelése, ezen belül kiemelt gyakorlati feladat volt és maradt a munkanélküli műszaki kollégáink segítése tanácsokkal, és lehetőség szerinti álláshoz juttatása.

Fennállásunk óta több ezer munkanélküli keresett meg bennünket , valamilyen módon majdnem mindegyiknek tudtunk segíteni; tanácsot adni, állást ajánlani. Kb. 400 főről tudjuk biztosan, hogy az általunk felajánlott állásban helyezkedett el.

Működésünk mindig függött a pillanatnyi lehetőségektől, 1992-ben csak Budapesten működtünk, 1993-ban 5 helyen az országban. (Budapest, Debrecen, Esztergom, Szentendre, Abony és Miskolc).- pályázaton nyert támogatással. 1994 -95-ben Budapesten, Esztergomban, Debrecenben és Szentendrén tudtunk szerény keretek között működni. Egy újabb elnyert pályázattal 1996 és 1997 között Budapesten és Esztergomban az eddigieknél jobb feltételekkel dolgozhattunk .

Már megalakulásunkkor kialakítottunk egy speciális kérdőív-rendszert, és már akkor elhatároztuk, hogy azt számítógépre visszük. 1995 -ig csak egy saját tulajdonú COMMODORE 64-es számítógépünk volt. 1995 -ben tudtunk venni egy 486-os gépet, majd 1996 -ban egy 586 -os számítógépet és két nyomtatót. Ugyancsak pályázati segítséggel az IQ SOFT egy profi álláskereső rendszert készített el számunkra – igényeink maximális figyelembevételével.

A budapesti irodánkban INTERNET hozzáférési lehetőségünk és saját honlapunk is van.

Terveink között szerepel a számítógépes rendszerünk további fejlesztése. Szeretnénk a debreceni irodánkba is korszerű számítógépet felszerelni, és – az esztergomi irodával együtt – biztosítani részükre is az INTERNET- csatlakozást.

Az állásközvetítő tevékenységünkön kívül mással is foglalkozunk ; 1994 óta egy – vagy kéthavonta műszaki – baráti vitaesteket rendezünk, valamint 1993 óta általában évente egy egész napos konferenciát. Az utóbbi években főleg az EU – hoz csatlakozás különböző műszaki feltételeit fogalmazzuk és vitatjuk meg a vitaesteken és a konferenciákon.

Különféle társadalmi szervezetek munkájában veszünk részt ( Pl. : Reálértelmiségi Egyeztető Tanács, Humán Szolgáltatók Szövetsége, stb. ) A parlamenti u.n. lobby – listán 1995 óta szerepelünk, 1997-98-ban részt vettünk a Parlament Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottságának ülésein. Szerény lehetőségeink korlátain belül igyekszünk véleményünkkel segíteni a törvényhozási munkát.

Az Alapítvány elnöke : Dragon Pál

Alelnökök : Kádár László

Johnné R. Erzsébet

Venczeli Pál

Címünk : 1022. Budapest, Balogvár u. 4/B.

Telefon/ fax : 3169 – 566

E mail címünk : realalap@ c3.hu

vagy realalap@matavnet.hu

Honlap: : htpp://www.c3.hu/~realalap/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik