Mostantól nagyjából április 21-éig tart majd a vita, hogy a jövedelmek megduplázása reális cél-e. Első nekifutásra évente csaknem 15 százalékkal kell növekedniük a béreknek, hogy öt év alatt – 2002-től 2006-ig elérjék az Orbán Viktor által megjósolt szintet. Mivel kell ilyen esetben számolni? Kivel? Nyugdíjas és bankár egyaránt? Tisztviselői kar és képviselő? Az elmúlt fél évben minden alkalmat megragadtak az egykori pénzügyminiszterek, Békesi, Kupa és olykor Szabó Iván, hogy felhívják a figyelmet arra: ha megszakad a bér és a teljesítmény közötti kapcsolat, akkor felmondja az ország a klasszikus piaci törvényeket.
Kétszeresére nő a magyar munka értéke
Mondta-e a miniszterelnök a Vigadóban, hogy kétszer értékesebb munkát végez majd mindenki Magyarországon? Mintha utalt volna rá. Rakéta lettünk, az ország kilőve, kering a Föld körüli pályán, az indulás nehéz volt, de utána nem kell energia ahhoz, hogy pályán maradjunk. A példa szemléletes. Arra utal, hogy légritka térben, ahol köbkilométerenként néhány molekula zavarja csak a repülést, milyen végtelenül lehet szárnyalni.
És segít megérteni, hogy Magyarország lentről indult, alacsony szinten voltunk, amikor a Fidesz kormány átvette az ország irányítását. A nagy növekedési sebesség azonban, amellyel rendszerint megelőztük az Uniót, éppen ezért aligha lesz tartható. Az kellene ugyanis hozzá, hogy a hazai termékek iránt ilyen mértékben nőjön a kereslet. Feltéve, hogy abból származik a jövedelem jelentős része, hogy valakik valami értékeset csinálnak.
De nem Audit, ötször annyit, de nem Danone-t, de nem Samsungot, de nem Opelt, de nem IBM-et, de nem Ikaruszt, de nem bútort, de nem bármit, hiszen azt kevesen gondolják, hogy a még mindig általános, világméretű recesszió után, vagyis 2006-ig annyival több tőke jön be, annyival jobb lesz a munkafegyelem, a szervezettség és annyi új találmány születik Magyarországon, hogy megduplázódik a világban öt év alatt a magyar munka értéke.
Három gyerek, négy kerék, öt karika
Hacsak nem az olimpiát adjuk el a világnak. Előbb szóban, megnyerve a pályázatokat mind, és aztán valójában is. 2012-ben. Vagyis 6 évvel azután, hogy a bevételt már elköltöttük.
Lehet, hogy semmi szüksége a választónak az összefüggésekre, mert a programhirdetés nem lehet jó, ha elemzés akar lenni. De nem volt meglepetés sem a beszédben, olyan, amire nem lehetett számítani, és amelytől megváltozott a politikai erőtér. Sok levegőt elvett volna a szocialistáktól, ha a demokráciadeficitekről esik néhány szó – szőr mentén. Lesz-e máshogy, lesz-e megengedőbb hang a közéletben, hogy megérje elmenni vasárnap délelőtt egy újabb négy évért?
Kétszáz kilométerre a Vigadótól, szintén csütörtökön egy másik ország parlamentje úgy döntött, hogy nem engedi be hazájába a magyarigazolvány eszméjét. A magyar diplomácia kioktató hangot választott a döntés bírálatára. Orbán Viktor úgy tekint a státusztörvényt kritizálókra, mint akik sót szórnak a nyílt sebbe. A szlovákok a minősítés jogát kérdőjelezték meg. Nem tehet különbséget magyar törvény szlovák állampolgárok között – mondják. Persze az ő lépéseik közé is keverednek választási sasszék, de Magyarországtól, a magyar kormány akaratától függetlenül dönthetnek a saját polgáraikról.
Súlyos konfliktus a szomszéddal
Legfeljebb egyezkedni lehet velük. Ahhoz egyenlőnek kell tekinteni őket. Utólag sokkal nehezebb, mintha eleve úgy indultak volna a megbeszélések.
Hiába az öt kerék, a nagy álmok, ha nemzetközi konfliktusba keveredtünk éppen azzal a szomszéddal, aki egyszer már okozta egy kormány bukását. Nagymaros kísért a kedvezménytörvény képében.
