A Genfben zajló per vádirata szerint a punch-card rendszernek a németek rendelkezésre bocsátása megkönnyítette és felgyorsította a náci adminisztráció működését. A náci vezetés számára lehetővé tette, hogy a nyilvántartásba vetteket könnyebben katalogizálják – „zsidó”, „cigány”, „homoszexuális”, „politikai” kódokkal -, hozzájárulva ezzel a még nagyobb tömegeket érintő népirtáshoz.
Vád és védekezés
A Dehomag, az IBM egykori német leányvállalata, amely a kérdéses „Hollerith” punch-card gépeket készítette, a nácik irányítása alá került röviddel a II. világháború kitörése előtt – védekezik a vád ellen az IBM. A vád szerint azonban, „a náci gyilkosságok részben adminisztratív elkövetett büntettek voltak, így az IBM, amely ennek a rendszernek a magját adta, és tudta, hogy milyen célokra használják, bűnrészes” – mondta a Bloombergnek Henri Sambuc, a felperesek ügyvédje.
A felperes öt cigány közül négyen Franciaországból és Németországból származnak, egy pedig Lengyelországban született, később Svédországba vándorolt ki. A háború idején mind az öten gyerekek voltak, és elvesztették legközelebbi hozzátartozóikat.
Egy tavaly visszamondott per
A mostani genfi per nem az első, amelyet Holocaust túlélők az IBM ellen indítanak. Tavaly februárban egy amerikai ügyvéd már kezdeményezett hasonló pert a Deep Blue ellen, ám a keresetet egy hónappal később visszavonta.
A visszakozás oka az volt, hogy a per elhúzódása veszélyeztette volna a háború alatt koncentrációs táborokba hurcoltak számára létrehozott, 4,4 milliárd dolláros német alapból történő kifizetések elindítását.
Pénzen vett nyugalom
Az alapba olyan cégek adakoztak bőkezűen, amelyek a náci idők alatt is működtek Németországban – például a DaimlerChrysler, a Deutsche Bank vagy az IBM. A cégek a pénzen nyugalmat kívántak vásárolni: az adakozás feltétele az volt, hogy minden háborús bűnrészesség miatt indított pert ejtenek ellenük.
Ötletet és lökést adott az IBM ellen indított perekhez Edwin Black 2001-ben megjelent IBM and the Holocaust című könyve. A könyv részletesen ismerteti, hogy a punch-card rendszerrel hogyan kódolták a koncentrációs táborokba küldötteket: 12-es kódott kaptak a cigány rabok, nyolcassal a zsidókat jelölték, a D4 pedig a meggyilkolt fegyencekre utalt.
