Belföld

A Gazdasági Minisztérium sajtóközleménye

a külkereskedelmi termékforgalom 2001. január-november havi alakulásáról:

2001. január-november hónapjaiban az export 31.147,9 millió eurót, az import 34.387 millió eurót tett ki. A forgalom lassuló, de még mindig számottevő növekedést mutat: az export 12,9%-kal, az import 9,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az éven belüli folyamatokat tekintve negyedévről negyedévre folyamatosan csökkenő dinamika figyelhető meg: az év I. negyedévében még 23%-os export, illetve 22%-os importnövekedést mutató forgalomban a IV. negyedév első két hónapjában már csupán 4%-os kiviteli többlet jelentkezett, az import pedig 2,5%-kal visszaesett a tavaly mért értékadatokhoz képest. (Ezen belül novemberben az export 1,3%-os emelkedése mellett 5%-os import csökkenést mértünk.)

A 2001. évi mérsékeltebb dinamika kialakulásában a magas bázis mellett, fő tényezőként, a világkereskedelemben jelentkező lassulás játszott szerepet. Ugyanakkor a magyar forgalom növekedése, a lassuló dinamika ellenére, az Európai Unió átlagánál jóval magasabb értéket ért el.

2001. II. félévétől kezdődően az exportütem minimális növekedése mellett az importdinamika folyamatosan csökken, így az export és import változásában mutatkozó különbség folyamatosan nőtt. Míg az év első és a második negyedévében az export ütemnövekedése 1-1%-kal haladta meg az importét, addig a III. negyedévre a különbség 5%-ra, a IV. negyedév első két hónapjában (október-november) pedig több mint 6%-ra nőtt (4%-os exportbővülés és 2,5%-os import visszaesés mellett).

A forgalom dinamikájának mérséklődésével – ami az importban erősebb volt, mint az exportban – a külkereskedelmi mérleg hiánya is csökkent. A külkereskedelmi mérleg január-november havi egyenlege 3.239 millió euró hiányt mutatott, ami 610 millió euróval kedvezőbb, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az év első felében havonta átlagosan mintegy 320 millió, július-november között 260 millió euró összegű havi hiány keletkezett. A hiány relatív – exporthoz mért – nagysága ugyancsak mérséklődött az év eleje óta: tizenegy hónap átlagában az export 10%-át tette ki, ami a múlt év azonos időszakához képest 4%-os csökkenést jelent.

A vámszabad területi cégek exportja változatlanul alacsony szintet mutat, de 100% felett van. Importjuk továbbra sem éri el (immár négy hónapja) a tavaly ilyenkor mért értékeket, a behozatal átlagos növekedési üteme mintegy 3 százalékponttal alacsonyabb (6,2%), mint az átlagos importdinamika.

A vámszabad területi cégek részaránya, csökkenő teljesítményük ellenére, a forgalom mindkét irányában a tavalyi évhez képest gyakorlatilag változatlan maradt (sőt 1%-nál kisebb mértékben ugyan, de még bővült is).

Az év első tíz hónapjában folyamatosan 100% felett teljesítő vámbelföldi forgalom, novemberben először, sem exportban, sem importban nem érte el a múlt év azonos időszakában mért szintet. Az év egészében viszont, a forgalom mindkét irányát tekintve, az átlagos dinamikát meghaladóan emelkedett (exportban 13,3%, importban 10,8%).

Az import forgalom 40%-át képviselő, közvetlenül export célokat szolgáló behozatal mérsékelt növekedést mutat, mindössze 6%-kal magasabb, mint az előző évben. Az import további, közel 28%-a közvetetten export célú (egyéb, az alábbiakban nem nevesített vámbelföldi forgalom). Ebben a kategóriában átlag feletti, 13%-os dinamikát mértünk.

A beruházási célhoz kapcsolható termékek behozatali értéke, novemberben érte el az év legmagasabb szintjét. 2001. január-november hónapokban ez az import 12,7%-kal volt magasabb az elmúlt év azonos időszakánál. Az éven belüli folyamatokat havonként eltérő ütemű, de mérséklődő növekedés jellemezte. Az augusztus, szeptember hónapokban megfigyelt 1-4%-os növekedés után, október és november hónapokban 9%-ot meghaladó növekedés volt kimutatható.

A fogyasztási célú (a teljes import 13,8%-át teszik ki) import esetében novemberben mértük a legmérsékeltebb növekedést (1,7%), az év egészét tekintve pedig erősen váltakozó képet mutat. A vizsgált időszak egészére vonatkoztatva a növekedés 9,1% volt.

A fenti struktúra szerint vizsgálva a külkereskedelmi forgalmat az alábbiak állapíthatók meg:

A közvetlenül exportcélú importnál (vámszabad területi és bérmunka forgalom) mutatkozik az elmúlt 11 hónap során az erőteljesebb lassulás a bázishoz viszonyítva, úgy, hogy az év első felében mért jelentős növekedés után augusztus hónaptól kezdődően a behozatal értéke elmaradt az előző év azonos hónapjaitól. A kapcsolódó export január-november havi növekedése meghaladta a 10%-ot, azonban utóbbi hónapokban az export is csökkent.

Az importcsökkenés másik jelentős tétele a közvetlenül exportcélú behozatal csökkenése mellett, az energiahordozók forgalmának 4 hónapja tartó visszaesése. A kőolaj és a gáz árának csökkenése mellett a mennyiségi behozatal mérséklődése is az értékek csökkenését eredményezte. A 11 hónapra összevont adatok szerint az energiahordozók importértéke 10%-kal magasabb, mint egy évvel korábban, az első félévben kialakult értékek miatt. Az utolsó 4 hónapból augusztus-október hónapokban együttesen 101,3 millió euróval csökkent a behozatal úgy, hogy a kőolaj és a gáz mennyisége 5-10%-kal, az árak 10-30%-kal voltak alacsonyabbak, mint az elmúlt év azonos hónapjaiban.

A külkereskedelmi forgalom áruszerkezete szerinti enyhe elmozdulás tapasztalható a gépipari termékek körében, ahol 1%-os visszaesést mértünk. Az 58,6%-os részarány azonban továbbra is biztosítja a gépek, gépi berendezések meghatározó súlyát. A gépek kivitele 11%-kal (1.816,7 millió euróval) bővült, ami – a korábbi évek tendenciájától eltérően – a vámbelföldi kivitel átlagosnál magasabb (17 %-os) dinamikájának köszönhető. A gépi behozatal 10,4%-kal (1.672,7 millió euróval) haladta meg az egy évvel korábbit. Az árufőcsoport aktívuma tovább nőtt, az első tizenegy hónap alatt 511 millió eurót tett ki.

Legjelentősebb exportcikkeink mindegyike a gépipari termékkörbe tartozik, ezen belül is belsőégésű dugattyús motorból volt a legmagasabb az export értéke: 2.437 millió euró, amely a teljes kivitel 7,8%-át jelenti.

Az élelmiszeripari termékek árufőcsoportokon belüli súlyában, valamint dinamikájában egyaránt elmozdulás tapasztalható a tavalyi évhez képest. A teljes exporton belüli részarány elérte a 7,4%-ot, a kivitel 20%-kal volt magasabb a múlt év azonos időszakában mértnél. Az árufőcsoport aktívuma 1.303 millió euró volt, 254 millió euróval kedvezőbb a tavalyi évben mértnél.

A vezető élelmiszeripari termékkörbe tartozik a hús és húskészítmények, a gyümölcs és zöldségfélék, valamint a gabonafélék csoportja.

A behozatalban 8%-os részesedéssel bíró energiahordozók 10,4%-os import dinamikája jelentősen alatta maradt az elmúlt évben mértnél. Az egyenleg 2.193 millió euró hiányt mutat, ami 142 millió eurós romlást jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.

November folyamán a kőolaj ára, az éven belül érvényesülő tendenciának megfelelően tovább esett, így a tavalyihoz képest 29%-kal nagyobb mennyiséget 31 %-kal alacsonyabb áron vásároltunk. (Hosszú hónapok óta első ízben, novemberben nőtt a behozatal mennyisége.)

A természetes és mesterséges gáz ára szintén jelentős mértékben lecsökkent, idén először novemberben fordult elő, hogy (19%-kal) nagyobb mennyiséget a tavalyinál (29%-kal) olcsóbban szereztünk be. Az év első tizenegy hónapját tekintve elmondható, hogy a kőolaj árának csökkenése javította ugyan az energiahordozók egyenlegét, a magas gázárak viszont nagymértékben drágították az importot.

A külkereskedelmi forgalom relációs szerkezetét tekintve a teljes export forgalom több mint 4/5-e – 1%-os részarány csökkenés mellett – a fejlett országokba irányul, míg az EU országaiba kerül a kivitel 2/3-a. Mindkét viszonylatban az elmúlt évhez képest jelentős aktívum növekedés tapasztalható. Az EU-val folytatott külkereskedelem az idei első tizenegy havi 1.062 millió eurós növekménnyel 3.350 millió euró aktívumot ért el.

Az EU-n belüli forgalomra a fokozatos szétterjedés jellemző: két legjelentősebb külkereskedelmi partnerünkkel, Németországgal és Ausztriával folytatott kereskedelem dinamikája némileg visszaesett, míg más országok (Franciaország, Olaszország, Belgium, Spanyolország) viszonylatában nagymértékű fellendülést mutat. Az USA-ba kivitt áruk értékének kumulált összege hónapok óta először novemberben érte el a 2000. évi szintet.

A CEFTA országokkal a kétoldalú kapcsolatainkban további erősödés érezhető. Az importot több mint 10%-kal meghaladó, erőteljes exportdinamika (25,1%) következtében a tavaly ilyenkor mért hiányhoz képest 2001. január-november hónapokban 95 millió euró többlet keletkezett, ami 222 millió euró javulást jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik