[FN] A jászberényi Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. 2001-ben több mint 3 millió darab terméket állított elő , ezek 70 százalékát az exportpiacon értékesítette; árbevétele várhatóan meghaladja a 87 milliárd forintot - tájékoztatott Takács János, a svéd tulajdonú társaság vezérigazgatója. Elmondta: a legnagyobb gyáregység, a Kompresszoros Hűtőgép Divízió a 2000. évi 1,5 millió darab után tavaly több mint 1,6 millió egyajtós normál hűtőszekrényt, hűtőkombinációt és fagyasztóládát gyártott. Ezzel az Electrolux csoporton belül az összes úgynevezett hidegárú 15 százaléka készül Jászberényben. Porszívóból tavalyelőtt 930 ezret, tavaly pedig közel 1,1 millió darabot szereltek össze. A cég vezetője jelezte: az üzletmenet is hűen tükrözi a fejlődést; míg 1991-ben 12 milliárd, 2000-ben már ennek hétszeresét, 83,9 milliárd forintot árbevételt könyvelhettek el.
Ajánlott videó
- 16:48 Van rá esély, hogy Pókember még a GTA VI-ot is lenyomta
- 16:46 Elkezdték felélni a benzinkutak Magyarország stratégiai üzemanyag-tartalékait
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 16:25 „Az egyik szórakozóhelyén csak úgy kellett kérni a kólát, hogy üvegeset vagy zacskósat akar valaki” – Kocsis Máté cégek tönkretételével és drogozással vádolja a Tisza egyik jelöltjét
- 15:58 Nagyon súlyos munkaügyi visszaéléseket tártak fel a szegedi BYD-építkezésen
- 15:49 Apró, de hasznos változás jön a Google Térkép alkalmazásba
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 15:33 Egy hét alatt ötvenezren látták a Magyar Péter-dokumentumfilmet
- 15:21 Jön a frissítés, amivel még kényelmesebbé válik a BudapestGO alkalmazás
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:04 A 2030-as években elolvadnak Németország utolsó gleccserei
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 15:03 Kamupártokat idéző számban adott le érvénytelen ajánlásokat a DK egyik jelöltje
- 14:47 Stohl András élő adásban vallotta be, hogy odavan a Balázsék női műsorvezetőjéért
- 08:44 Magyar Péter: Orbán patyomkin színháza leomlott, miután buszoztatott honfitársaink bevallották, hogy a Fidesz fizeti őket
- 12:18 Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak
- 05:30 Képben vagy a 90-es, 2000-es évek magyar rapszövegeivel? Teszteld a kvízünkkel!
- 10:19 A szokásosnál korábban érkezik az áprilisi nyugdíj
- 11:06 „Ez egy elég primitív manipuláció” – kijevi járókelők az elmérgesedő magyar-ukrán viszonyról
- 05:45 Kvíz az űrből – mennyit tudsz a Naprendszerről?
- 10:18 Csipes Tamara kiakadt azon, hogy Rákay Philip felesége lovagkeresztet kapott
- 12:02 A mindmegette.hu gasztronómiai oldalt ellepték Magyar Péter „kétarcú” receptjei
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
