A megállapodás értelmében az Axis Magyarországon értékesíti a francia cég Net.Portal szoftvercsaládját, valamint közvetíti a Mediapps.Net-en keresztül elérhető több tízezer rendszerezett információs csatornát. A megállapodással összefüggésben Dénes László kifejtette: azért is egyeztek meg a francia céggel, mert úgy vélik, hogy potenciális ügyfeleik az interneten is egyre inkább a testre szabott informatikai szolgáltatásokat keresik. Kárpáti Zoltán, üzletág-igazgató elmondta: az Axis arra törekszik, hogy közreműködésével a Mediapps Magyarországon is megállapodjon hírszolgáltatókkal, így például a Magyar Távirati Iroda Rt.-vel és médiaszereplőkkel. Ha ez megvalósul, akkor a Mediapps.Net előfizetői ezen csatornák híreit is olvashatják. Az üzletág igazgatója úgy vélte, hogy az idén közvetítésükkel legalább két üzletet fog kötni a Mediapps, s ezek összege 10 millió forint körül lesz. Kárpáti Zoltán szerint jövőre már több mint 50 üzlet kötésére lesz lehetőségük, amelyeknek értéke egyenként átlagosan eléri a 3 millió forintot. Korábban az Axis nyilvánosságra hozta, hogy idei konszolidált árbevétele várhatóan meghaladja az 1 milliárd forintot. A társaság az elmúlt évben 850 millió forint bevételt ért el.
- 08:01 Magyarok mérték meg a Föld-Hold távolságot először Európában
- 07:59 Osztrák síparadicsomban járt Schóbert Norbi, kiakadt az árakon: „Az étel itt kétszer drágább, mint Magyarországon”
- 07:34 Meghalt Brad Arnold, a 3 Doors Down frontembere
- 07:15 Kincsvadászok VIP: Kálloy Molnár Péter tudása előtt meghajoltak a kereskedők is
- 07:15 Elfogták a Tisza Párt női önkénteseit késeléssel fenyegető férfit
- 06:58 Búcsúzik Abélia, Sztilla, Martinka, Magdó és még több mint száz keresztnév: így folytatódhat a felülvizsgálat a nyelvészek javaslatára
- 06:36 Havazás is lehet vasárnap
- 06:28 Az Egyesült Államok megszüntette az orosz energia miatt Indiára kivetett büntetővámot
- 06:04 Egy éve ilyenkor: anyaszült meztelenül jelent meg Kanye West felesége a Grammy-gálán
- 05:45 Kvíz: Figyeltél is a Doktor House-ra, vagy csak háttérzajnak szólt?
- 05:40 Mit jelent az akkumulátorkímélő töltés az okostelefonoknál?
- 05:30 Vámpírfilmes kvíz: Orlok gróftól Pengéig – mennyire ismered a mozivászon vérszívóit?
- 03:33 Vonnon a világ szeme, elkezdik a magyarok is a téli olimpiát
- 22:04 Milánóban az olimpia ellen tüntettek, a rendőrség könnygázt és vízágyút is bevetett
- 21:13 Takács Péter a magyar kórházból kiengedett, osztrák kórházban megmentett betegről: Nem kell túlragozni
- 16:40 Mintha a BVSC-nek a Real Madridot kéne legyőznie a Bernabeu stadionban: újabb ellenzéki párt jelentette be, hogy nem indul a választásokon
- 05:40 Mit jelent az akkumulátorkímélő töltés az okostelefonoknál?
- 15:46 Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
- 06:04 Egy éve ilyenkor: anyaszült meztelenül jelent meg Kanye West felesége a Grammy-gálán
- 20:12 Mikler-védés a hajrában, elkerülte a kínos botlást a Szeged
- 17:43 Francesca Lollobrigida szállította az olaszok első aranyérmét a téli olimpián
- 05:30 Vámpírfilmes kvíz: Orlok gróftól Pengéig – mennyire ismered a mozivászon vérszívóit?
- 19:55 Madeirának nemcsak Cristiano Ronaldót köszönhetjük, hanem a tökéletes kikapcsolódást is
- 07:15 Elfogták a Tisza Párt női önkénteseit késeléssel fenyegető férfit
- 06:58 Búcsúzik Abélia, Sztilla, Martinka, Magdó és még több mint száz keresztnév: így folytatódhat a felülvizsgálat a nyelvészek javaslatára
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
