Belföld

Csökkenti húskészítményeinek árait a Kométa

Az egyik legnagyobb magyar sertéshúsipari válallat, a kaposvári Kométa 99 Kft bejelentette, hogy azonnali hatállyal csökkenti húskészítményeinek árait.

A cég vezetői a kiváltó okok között említették, hogy az élő sertés átvételi ára leesett, s mivel a gabonafélék kivételesen bő termése miatt csökkent a takarmányozási költség, a sertéshúst feldolgozó nagyüzemek raktárai tele vannak. Ugyanakkor a magyar vállalatok képtelenek külföldön eladni áruikat az európai országokban működő húsipari cégek jobb versenyhelyzete miatt. Az exporteladások várhatóan még tovább lassulhatnak december közepétől, mivel teljesen megszűnik a sertéshús export szubvenciója.

Az élő sertés felvásárlási ára a nyár folyamán eddig soha nem látott határt ért el (390 Ft/kg), s ez már az inflációra is negatív hatást gyakorolt. 2001 márciusától Magyarországon a sertéshús ára jóval meghaladta az európai szintet, időnként 30 %-al is, novemberben fokozatosan csökkent ugyan, de az ár még ma is több, mint 300 Ft. Ez tíz százalékkal magasabb a hazánknál versenyképesebb európai országokban, – pl. Spanyolországban, Franciaországban, Hollandiában és Németországban – alkalmazott áraknál. A Kométa 99 Kft, mint az egyik legnagyobb magyar sertéshús-exportőr, kénytelen igazodni a nemzetközileg alkalmazott árakhoz.

A Kométa 99 úgy döntött, hogy Magyarországon az alacsonyabb nyersanyagárakat “továbbadja” a fogyasztóknak. Ezzel a lépéssel szeretne a minőségi sertéshúsnak vásárlókat visszahódítani. A cég vezetői jelezték, hogy a sertéshús- és húskészítmények árcsökkentésével a hazai fogyasztást kívánják fellendíteni, a vágásszámot nem csökkentve, így a sertéstenyésztő gazdáknak is nagyobb lehetőséget biztosítva állataik eladására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik