Belföld

Zárkózottak az alternatív távközlési szolgáltatók

Nehéz feladattal kell megbirkózniuk azoknak, akik internetes honlapjuk alapján kívánnak tájékozódni az úgynevezett alternatív távközlési cégek szolgáltatásai között.

A Dotkom Internet Consulting munkatársai a közlemúltban négy szolgáltató honlapját vizsgálták meg a használhatóság, illetve a kommunikáció hatékonysága szempontjából. A vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy még az internetes szolgáltatásokat kínáló cégek sem képesek maradéktalanul kihasználni az internetes kommunikáció lehetőségeit.

A Dotkom szakértői megállapították, hogy a vizsgált cégek – a GTS Hungary, a Novacom, a Pantel és a V-com (Vivendi) – mindegyike ugyanabba a hibába esett: a honlapon alkalmazott high-tech megoldások megnehezítették az ügyfelek számára a tényleges információk elérését.

A honlapok vizsgálata során a Dotkom munkatársai elsősorban a termékek és szolgáltatások bemutatásának módját vizsgálták. Bár ezeket valamennyi cég részletesen igyekezett alaposan bemutatni, a megvalósítás részleteit illetően jelentős különbségek mutatkoztak. A túlságosan bonyolult, ezért nehezen használható menürendszer miatt a Pantel és a V-net kínálata csak nehezen elérhető, nem elég átlátható. Szintén bonyolult, ugyanakkor a tájékozódást segítő menürendszert alkalmaz a Novacom honlapja. A legkevésbé high-tech, ugyanakkor a legkönnyebben áttekinthető megoldást a GTS választotta.

A Dotkom tanácsadói más vállalati honlapokról is jól ismert jelenséggel találkoztak a vizsgált weboldalakon: az alternatív távközlési cégek többnyire elrejtették elérhetőségükre vonatkozó adataikat. Leginkább a Novacom nehezíti meg az érdeklődők helyzetét, mivel honlapjukon csak kitartó nyomozás és némi kísérletezés után tudható meg a cég címe és telefonszáma. Míg a
V-com honlapon túl “mélyre”, csak több menüponton keresztül elérhetőre került ez az információ, viszonylag jobban szerepelt a GTS és a Pantel az oldal, ahol az oldalak “görgetésével” a lapok alsó részén feltüntették ezeket az adatokat.

A vállalati honlapok egyik fontos feladata, hogy információt szolgáltassanak a sajtó számára. Különösen fontos lehet ez a folyamatosan, a sajtó figyelmének középpontjában lévő alternatív távközlési szolgáltatók számára. Meglepő módon a vizsgált vállalatok csak igen korlátozott módon éltek ezzel a kínálkozó lehetőséggel. A GTS honlapján ugyan szerepel “Sajtóklub” menüpont, de az ott fellelhető információk mennyisége és frissessége nem alkalmas az újságírók igényeinek kielégítésére. Nem szerepelnek a honlapon olyan elérhetőségi adatok sem, amelyek segítségével a sajtó képviselői kapcsolatba léphetnének a vállalat PR felelősével. A Novacom kínálatában elvileg létezik “sajtószoba”, de láthatólag még nem készült el. Addig is azok az érdeklődők, akiknek sikerül megtalálnia a megfelelő címet, küldhetnek e-mailt az illetékeseknek. Ha kissé elrejtve is, a Pantel weboldalain megjelennek a vállalat sajtóközleményei. A legteljesebb megoldást a V-com kínálja. A sajtóközlemények mellett a sajtókapcsolatokért felelős munkatársak címei is szerepelnek.

A honlapok vizsgálatának legfőbb tanulsága, hogy az alternatív távközlési szolgáltatók még nem mérték fel kellőképpen, miképp tudják hatékonyan alkalmazni az internetes csatornát. Miközben a termékek, szolgáltatások bemutatása nem eléggé hatékony, weboldalaikon még kezdeményként sem jelent meg az online értékesítés.

###

Dotkom Internet Consulting Kft. (www.dotkom.hu): A Dotkom Internet Consulting Kft. a KFKI csoport érdekeltségi körébe tartozó, internetes tanácsadással foglalkozó vállalat. A cég internethez kapcsolódó marketing, értékesítési és stratégia konzultációval, és projektek menedzselésével foglalkozik. Ügyfelei a közepes és nagyvállalatok közül kerülnek ki. A cég tevékenységének további fontos része az Internet üzleti alkalmazásaival foglalkozó tréningek, szemináriumok szervezése, az Internet és a gazdaság kapcsolatával foglalkozó elektronikus és nyomtatott kiadványok megjelentetése, továbbá a kihelyezett tartalomszolgáltatás.

További információkkal a Dotkom Internet Consulting részéről Varga Zsigmond szolgál a zsigmond.varga@dotkom.hu címen vagy a 236-6290 telefonszámon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik