Ebben a hónapban a meghívott szakértők és résztvevők egy kerekasztal beszélgetés keretében a vállalati rendszerek biztonságának problémás kérdéseit járták körbe. Dr. Kürti Sándor (Kürt Rt.) bevezetője után a közönség aktív részvételével folyt a beszélgetés. A kerekasztal hálózati biztonság lovagjai két vírusírtással foglalkozó cég (PiK-SYS, VirusBuster), a Microsoft Consulting Services, Nemes Dániel (telnet Magyarország Rt), az ISP-k képviseletében, Dr. Lendvai András, jogi szakértő és Fóti Marcell (NetAcademia) voltak. Általános problémák mellett szó esett az informatikai fejlődéssel együtt járó nehézségekről, az egész világot behálózó Internet segítségével robbanásszerűen terjedő vírusokról és a vállalatokat érzékenyen érintő adatvédelmi és adatbiztonsági kérdésekről. Az este általános konklúziójának tekinthető, hogy nem a választott platform (Microsoft, Linux, Unix, stb.), hanem az emberi tényező a legfontosabb, amikor hálózati biztonságról beszélünk. A résztvevők kiemelték a megfelelő oktatás fontosságát mind felhasználói, mind üzemeltetői oldalon. Mivel a legtöbb emberből hiányzik a számítógép és az Internet használatakor az „egészséges veszélyérzet” és már egyetlen ember hibája is tönkretehet egy gondosan felépített rendszert, a vállalatoknak mindent meg kell tenniük megfelelő hálózati biztonsági stratégia kidolgozására. Megfelelő szoftverekkel, frissítésekkel, oktatással, kidolgozott tervvel, és jól felkészült szakemberekkel jelentősen csökkenthető, de teljesen nem szüntethető meg a veszély. Az Internet óriási vállalati hatékonyságnövekedéssel kecsegtet, de minden vállalatnak mérlegelnie kell, hogy vállalja-e az Internet használat előnyei mellett jelentkező kockázatokat. A teljes elzárkózás jelentős visszalépést jelent, és a mai versenyhelyzetben ezt kevesen engedhetik meg maguknak és talán végzetes hiba is lehet.
- 07:07 Navracsics: 65,3 százalékban értek egyet a Fidesz politikájával
- 07:05 Publicus: Befagyott a pártok népszerűsége
- 06:59 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:55 Heidi Klum Grammyre felvett ruhája olyan kényelmes volt, hogy lépni alig tudott benne
- 06:54 Letartóztatták a dunaújvárosi alpolgármestert, aki pénzt kérhetett a nyertes pályázótól
- 06:44 Nézőpont Intézet: Magyar Péter hátránya behozhatatlan Orbán Viktorral szemben 70 nappal a választás előtt
- 06:40 Grammy 2026: Bad Bunny történelmet írt, majd keményen odaszólt Trumpéknak
- 06:39 Érthető, felelős, emberközpontú mesterséges intelligencia: új mesterképzés indul a Pázmányon
- 06:27 Irán közzétette a tüntetések halálos áldozatainak névsorát
- 06:15 Hószállingózás és havazás után napsütésre is van kilátás hétfőn
- 05:59 Vidéken is árad a Tisza? Mire képesek Orbán kipróbált harcosai? Újra itt a Csatatér Nagy Ervinnel, Navracsiccsal, Ruszin-Szendivel és a várossal, ahol már kétszer megégette magát a Fidesz
- 00:00 A mentális egészség otthon kezdődik – év eleji újraindulás
- 22:02 Fehér szülők, fekete gyermek: súlyos hibát vétettek egy floridai meddőségi klinikán
- 21:48 A korábbi polgármester nyerte az időközi választást Kalaznón
- 21:29 Jogi lépéseket fontolgat egy roma tiltakozó Orbán Viktor szavai miatt
- 15:38 Magyar Péter Orbán Viktornak: „Ha esetleg megszorulna a hónap végén, csak szóljon”
- 20:59 BelugaST 5: utoljára emelkedett a magasba a bizarr külsejű repülőgép
- 22:02 Fehér szülők, fekete gyermek: súlyos hibát vétettek egy floridai meddőségi klinikán
- 18:05 Kézi-Eb: Izland érem nélkül maradt, miután simán kikapott a bronzmeccsen
- 21:48 A korábbi polgármester nyerte az időközi választást Kalaznón
- 14:57 MOK: Így néz ki egy közegészségügyi krízis
- 05:59 Vidéken is árad a Tisza? Mire képesek Orbán kipróbált harcosai? Újra itt a Csatatér Nagy Ervinnel, Navracsiccsal, Ruszin-Szendivel és a várossal, ahol már kétszer megégette magát a Fidesz
- 18:48 Svájci diszkótűz: 41-re emelkedett a halálos áldozatok száma
- 19:42 Egy negyedig kellett csak izgulni, Eb-elődöntős a női pólóválogatott
- 16:06 Először szólalt meg nyilvánosan Greg Bovino minneapolisi eltávolítása óta
