Belföld

Figyelő TOP 200 – 2001

Az idén is a Mol Rt. vezeti a Figyelő TOP 200-as listáját, amelyet a 2000. évi nettó árbevétel alapján állítottak össze. Az exportárbevételi rangsort az Audi vezeti, míg a legtöbb alkalmazottat a MÁV foglalkoztatja.

Figyelő TOP 200 – 2001 1Az árbevétel alapján készült rangsor első két helyezettje változatlan: a Mol (1000 milliárd forint) után az Audi Hungária Motor Kft. áll (900 milliárd forint). A harmadik helyet a Philips Magyarország (639 milliárd forint) szerezte meg.

Az exportárbevétel szerinti rangsorban, valamint az alkalmazottak létszáma alapján készített listán nem változott az első három helyezett. Az exportárbevételi rangsor dobogósai: az Audi Hungária Motor Kft. (899 milliárd), az IBM Kft. (632 milliárd) és a Philips csoport (572 milliárd). Az alkalmazottak száma alapján összeállított listát továbbra is a MÁV Rt. vezeti (55 ezer alkalmazott), a második helyen a Magyar Posta (44 ezer), harmadikon pedig a Mol Rt. (18 ezer) áll.

A 200 cég a múlt évben 655 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Az adózás előtti eredményt figyelembe véve az első helyen a Matáv áll, a második az Audi, a harmadik a Westel. A legnagyobb saját tőkével – akárcsak tavaly – a MÁV Rt. rendelkezik, míg a 2. és 3. helyen ismét a Mol és a Matáv szerepel.

Az első kétszáz között a százmilliárd forintnál magasabb árbevételű társaságok száma 17-ről 27-re emelkedett. Az átlagos nettó árbevétel egy év alatt 53 milliárd forintról 66 milliárd forintra nőtt. A listán szereplő cégek összesített árbevétele 25 százalékkal nőtt, így meghaladta a 13 ezer milliárd forintot. Az első 200 cég kivitele a 7943 milliárd forintos magyar export 63 százalékát tette ki.

A ma 19 órakor kezdődő gálán 6 díjat osztanak ki. Díjat kap a legnagyobb árbevétel-növekményt elérő, valamint az adózott eredményét legnagyobb mértékben növelő cég, illetve az előző évhez képest az árbevétel alapján összeállított listán legnagyobb ugrást végrehajtó és a legnagyobb tőkearányos nyereséget elérő vállalat is.

A cégek egy ötödik, kevésbé számszerűsíthető kategóriában is versenyeznek egymással: díjat kap a közösségi célokért legtöbbet tevő társaság is. Az elismerést az a vállalat nyerheti el, amelynek társadalmi programjait és a civil közösségért végzett munkáját a szervezők és a Gála támogatói a legeredményesebbnek találják.

Idén először a legeredményesebb női menedzser is díjat kap. Egyéni díjkategóriáról lévén szó, a nyertes kiválasztása során az ismertséget és a teljesítményt együttesen veszik számításba, a cégek véleménye és az objektív szempontok egyaránt szerepet játszanak.

A FigyelőNet a díjátadás időpontjában azonnal tudósít a díjazottakról. A közeljövőben pedig online is elérhetők lesznek a Figyelő TOP 200 adatai.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik