Belföld

Orbán-tervek kontra Bokros-csomag

24.hu
24.hu

2001. 08. 22. 10:57

[FN, MTI] Orbán Viktor miniszterelnök álláspontja szerint a forint csúszóleértékelésének megszüntetésére vonatkozó döntéssel a Bokros-csomag utolsó eleme jutott jól megérdemelt sorsára . A kormányfő szokásos szerda reggeli rádióinterjújában úgy fogalmazott: személy szerint azt gondolja, hogy a Bokros-csomag politikai csapás volt az országnak. Simon Peresz izraeli külügyminiszter magyarországi látogatása kapcsán a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az izraeli-magyar kapcsolatok egészen kiválóak, egyetlen konfliktus sem terheli azokat. Álláspontja szerint az igazi fokmérője a két ország kapcsolatának az, hogy sok ezer izraeli turista érkezik Magyarországra, és jól érzik itt magukat. A miniszterelnök felemelő élménynek nevezte a szabadkai konzulátus megnyitását. Tájékoztatása szerint a szerb miniszterelnöknek találkozójukon olyan programokat javasolt - például autópálya-építés, a Duna-völgyi turizmus, illetve a kis- és középvállalkozások támogatása - amelyekből reményei szerint a magyar vállalkozók is lehetőségekhez juthatnak.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.