Belföld

MODEM IDŐK – a látható rádióműsor

2001. augusztus 22., Budapest - Megkezdi rendszeres közvetítéseit az első hazai "látható rádióműsor". 2001. augusztus 23-tól minden csütörtökön 22.00 órai kezdettel az iInterneten látható a hazai rádiózás első, idén hat éves produkciója, a Petőfi Rádió MODEM IDŐK című informatikai talk show-ja. Az élő rádióadás kétkamerás televíziós közvetítése két kísérleti adást követően a http://www.net.hu/modemidok címen kísérhető figyelemmel.

A Magyar Rádió Rt., az Interakció Produkció Kft. és a Guards Rt összefogásával megvalósuló televíziós közvetítés révén élőben látható a félórás MODEM IDŐK c. műsor állandó asztaltársasága, a meghívott vendégek, továbbá a produkció előtt és után a nézők bekukkanthatnak a műsorkészítés kulisszatitkaiba is. Az internetes televíziós közvetítés az élő rádióműsor előtt kezdődik és a vége után folytatódik a jelenlévők és a műsor alatti élő chat résztvevőinek igényei szerint. A chat (csüti-csati) az adás ideje alatt szintén elérhető a www.net.hu/modemidok webcímről.

Mit lehet látni? Két kamera figyeli folyamatosan a szereplőket és egy képvágó-rendező segítségével a kamerák képeit felváltva láthatják a rádióműsor internetes nézői. Látható a stúdió, illetve a technikai helyiség egésze, valamint a műsor mozgó kamerája közeli képet közvetít a MODEM IDŐK szereplőiről. A produkció interaktív módon használja ki az internetes televízió-közvetítés lehetőségeit, többek között olyan játékokkal, amit csak a “néző-hallgatók” tudnak megfejteni.

Hogy működik a közvetítés? Egy hordozható személyi számítógépre speciális tömörítő eszközön át a gép USB portján érkezik a videojel a kameráktól. A mikrofonhangokat a keverőasztal kimenetéről kapja a hangkártya. Egy program segítségével a mozgóképet kódolják, és egy ún. video-kiszolgálóra küldik át, amire az interneten keresztül lehet csatlakozni és a közkedvelt RealPlayer program segítségével megtekinthető a MODEM IDŐK élő televíziós közvetítése.

Az internetes televíziós közvetítés megtervezője és kivitelezője az Interakció Produkció Kft. Az Interakció csapata a Guards Rt technológiai megoldását használva létrehozta az első ilyen típusú hazai produkciót.

###

Az Interakció Produkció Kft: A cég alapítója Szilágyi Árpád és Serfőző Zsolt.
Szilágyi Árpád nyolcéves rádiós-újságíró és hároméves produceri-vezetői tapasztalattal rendelkezik. Nevéhez fűződik a MODEM IDŐK című műsor elindítása (jelenleg is az adások szerkesztő-műsorvezetője), az első magyar nyelvű internetes rádióadás és műsorarchívum megszervezése. Munkáját a Magyar Rádió Nívó díjjal ismerte el. Szilágyi IT szakújságírói gyakorlattal is rendelkezik (RTV újság és Cash Flow magazin mobilinternetes sorozata), újságírói-vezetői tapasztalatokat szerzett a GameStar folyóirat főszerkesztőjeként, valamint televíziós szerkesztőként is közreműködött a TV2-nél.
Serfőző Zsolt kommunikáció- és médiaszociológusként hatéves “oldmédia” és kétéves “newmédia” tapasztalattal rendelkezik. Hat éven keresztül szerkesztőként és műsorvezetőként dolgozott az MTV, a TV2 és a Magyar Rádió produkcióiban. Ezután a newmédia világában szerzett tapasztalatot, mint az ITTK médiakonvergenciával foglalkozó kutatócsoportjának vezetője, mint az RTL Klub Internet stratégiájának megalapozója, illetve mint az Index.hu Rt. tartalomfejlesztési projektigazgatója.

További információkkal az Interakció Produkció részéről Szilágyi Árpád szolgál a szilagyiarpad@interakcio.hu címen vagy a (30) 99-200-90 telefonszámon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik