“Fő célunk a vállalati sportélet fellendítése volt” – mondta Remete Tibor, a CÉGLIGA létrehozója, az aktív vállalati rendezvények szervezésével foglalkozó Activity Group Kft. ügyvezetője. “Ehhez természetesen olyan stabil rendszert kellett felépítenünk, amely a legmagasabb igényeket is képes kiszolgálni a helyszínek, a szervezés és a kommunikáció tekintetében egyaránt. A verseny elindítását megkönnyítette, hogy számos résztvevőnél már komoly sportélet folyt, ám sok helyen a CÉGLIGA hatására indult be egy cégen belüli aktív mozgalom.” Szerencsére ma már Magyarországon is divat lett az aktív életmód, sokan belátták, hogy a rendszeres mozgás milyen előnyökkel jár. Mivel a legtöbb időt munkahelyünkön töltjük, kézenfekvő, hogy a sport valamilyen módon szerephez jut a vállalatok életében. A vállalati finanszírozás többszörösen is megtérülhet, hiszen nemcsak fittebb, egészségesebb munkatársak dolgoznak majd az irodában, de a közös program a kollégák kapcsolataiban is pozitív változásokat hoz. Az aktív életmód előnyei mellett a sorozat ideális környezetet biztosít az üzleti kommunikációnak is, hiszen a partnerek közvetlen kapcsolata felszabadultabb és sikeresebb tárgyalásokat eredményez. Az Activity Group a CÉGLIGA mezőnyének további növekedésére számít a közeljövőben, és az eddigi öt mellett (labdarúgás, kosárlabda, asztalitenisz, bowling, fallabda) újabb sportágak elindítását tervezi. A szeptemberi folytatásban több, mint félszáz vállalat nevezése várható. A szervezők célja továbbra is egy folyamatosan és dinamikusan bővülő sorozat fenntartása, a résztvevők színvonalas kiszolgálása és egy komoly CÉGLIGA image kialakítása. Ennek fontos állomása volt a nyári CÉGLIGA parti, ahová neves sportolók – a vízilabdázó Stieber Mercédesz, Rédei Kata, Tóth Frank és az öttusázó Füri Csilla, Fülep Sándor, Kállai Ákos – is elfogadták a meghívást. Az eddigi versenyeken tapasztalt hangulat mindenesetre kellő alapot nyújt a sikeres folytatáshoz. Résztvevők A résztvevők elsősorban a közép- és nagyvállalati körből kerülnek ki, a telekommunikációs, a pénzügyi, a tanácsadási piac szereplői mellett jelen vannak az ipari szektor képviselői is. CÉGLIGA szereplő többek között az Accenture, a Deloitte&Touche, az MVM, a Nokia, az Oracle, a Pannon GSM, a Procter&Gamble, PricewaterhouseCoopers, a telnet, a Westel, a Würth, a Young&Rubicam. Internetes megjelenés A versenysorozattal kapcsolatos kommunikáció a sorozat honlapján (www.cegliga.hu) zajlik, itt találhatók a sorsolással, eredményekkel, tabellákkal kapcsolatos információk és természetesen az aktuális hírek is. A nevezések egyszerűsítésére már kezdetektől online nevezési lapon regisztrálhatnak a csapatok. Az interaktív környezet megteremtése érdekében az oldal látogatói hamarosan még több szolgáltatással találkozhatnak a megújult oldalon, a CÉGLIGA közösségének kommunikációs csatornáján. Szervező: Activity Group Kft. A cég 1999-ben alakult, aktív vállalati rendezvények szervezésével foglalkozik, melynek keretében vállalati sportnapok, családi napok, szabadidős rendezvények és csapatépítő programok teljes körű megszervezését vállalja. Rendezvényeik kulcsfontosságú területének tekintik a kreatív részeket, legújabb ötleteiket ügyfeleik felkérésére szervezett év végi vállalati partikon valósítják meg. Kapcsolat: Remete Tibor ügyvezető Activity Group Kft. tibor.remete@activity.hu www.cegliga.hu 1138 Budapest, Dagály u. 22. tel: 452-0996, 452-0997 fax: 239-2843
Szeptember elején folytatódnak a népszerű CÉGLIGA versenyek küzdelmei. A hazánkban egyedülálló kezdeményezés egy vállalatok közötti sportverseny-sorozatot takar, melynek keretében több sportágban mérhetik össze tudásukat a résztvevők. A mindössze féléves múltra visszatekintő kezdeményezés máris komoly eredményeket tudhat maga mögött. A versenyekbe eddig 34 cég kapcsolódott be, többen közülük 2-3 sportágban is elindították csapataikat.
Ajánlott videó
- 13:11 A kéziszövetség nem tartott rá igényt, Szegeden folytatja a BL-győztes mesteredző
- 13:11 MC Hawer végignézte az összes Házasság első látásra részt, és kiábrándult a párkapcsolatokból
- 12:54 Másfél évvel enyhébb büntetést kapott a koronavírusos beteg halálát okozó pécsi fekete angyal
- 12:46 „Megszakad a szívem” – David Beckhamet sokkolták a tűzvész hírei
- 12:40 Kiakadt az OBH elnök a Kúria elnökének újévi köszöntőjén
- 12:38 Magyar Péter: Amikor Orbán Viktor lába alatt elkezdett égni a talaj, lecserélték a körözést
- 12:35 Bukarestben tüntettek Calin Georgescu hívei, akinek érvénytelenítették az elnökválasztási győzelmét
- 12:28 Porig égett Mel Gibson malibui otthona, miközben ő épp Joe Rogannél podcastolt
- 12:24 Miközben körülötte minden leégett, Tom Hanks 26 millió dolláros, sziklákra épített villája megúszta a tűzvészt
- 12:16 Szirmot bontott a Mecsek mérgező vadvirága
- 12:15 Feladja a leckét az Apple-nek a Samsung a legújabb mobilja
- 12:06 Rendőrség: a moldáv embercsempészre megszólalásig hasonlító testvére okozta a vasárnapi budai balesetet
- 11:58 Van esély Szoboszlai Dominik visszatérésére
- 11:53 Felhívást intézett az amerikai nagykövetség azokhoz, akik Rogánnal és köreivel üzletelnek
- 11:39 A Bosch megoldotta, hogy a tolvajoknak értéktelen legyen a kerékpárunk
- 12:24 Miközben körülötte minden leégett, Tom Hanks 26 millió dolláros, sziklákra épített villája megúszta a tűzvészt
- 10:56 Tömegek hagyhatják ott a Facebookot Zuckerberg nagy bejelentése után
- 11:03 „Itt faji kérdések nem voltak, nincsenek és nem is lesznek” – válaszok helyett egy Porsche Cayenne-t találtunk Nógrádmegyeren
- 07:35 Ezekben a bútoráruházakban lehet már SZÉP Kártyával fizetni
- 06:44 „Mintha atombombát dobtak volna ezekre a területekre” – tízre emelkedett a Los Angeles-i tűzvész halálos áldozatainak a száma
- 11:24 Két húsz év körüli fiú és egy középkorú férfi halt meg a Tatabányánál történt balesetben
- 09:46 Magyar Péter: Orbán Viktor döntése miatt gyerekek estek áldozatául a moldáv bűnözőnek
- 11:19 Eltűnt magyar testvérpárt keres a rendőrség Skóciában
- 09:15 Magyar közpénz tűnt fel a legutóbbi két szlovákiai választás kampányaiban
- 07:44 Trump: Az orosz elnök találkozni akar velem
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!