Belföld

Összebeszéltek azok a fránya tőzsdék

Fekete hetet hagyott maga mögött Európa, pár nap alatt három-négy százalékkal csúsztak meg az indexek. A pesti börzeiránytű pedig több mint három százalékos esésével illemtudóan illeszkedett ebbe a környezetbe.

Pénz- és állampapírpiacJelentős érdeklődés övezte a hétfői MNB-kötvény aukciót

. A három hónapos papírból felkínált 55 milliárdos csomagra százmilliárdnyi ajánlat érkezett, az aukciós átlaghozam nyolc bázisponttal 10,74 százalékra süllyedt. Egy bázisponttal csökkent a legrövidebb diszkont hozama (10,73 százalék), a négyszeres túljegyzés ellenére a kibocsátó az előzetesen meghirdetett nyolcmilliárdnyi papírt dobta piacra.

A csütörtöki államkötvény aukción az ÁKK, két-, illetve ötéves papírokat bocsátott ki. A rövidebb 2003/M-ből húszmilliárdnyit bocsátottak ki, az átlaghozam (9,28 százalék) tíz bázispontos emelkedése mellett. A kibocsátó a közel hatvanmilliárdos érdeklődésre való tekintettel ötmilliárddal emelte az ötéves 2006/E kötvény forgalmazókhoz jutó mennyiségét (24 milliárd forint), az aukción kilenc bázisponttal csökkenő, 8,28 százalékos átlaghozam alakult ki. A kétéves lejárat kivételével minden kifutáson mérséklődtek a héten a referenciahozamok, a legnagyobb változást a féléves papír mutatta.

A DWIX index értéke háromhetes stagnálás után egy bázisponttal lefelé mozdult (10,55 százalék).

A bankközi devizapiacon nem sokat mozgott a héten a forint, pénteken 10,2 százalékon zárt a sáv közepétől számítva. A nemzeti valuta a dollárhoz képest ismét több mint egy százalékkal erősödött a napokban (276,2).

Szinte kivétel nélkül pirosba hanyatlottak a világ tőzsdeindexei a múlt héten. Amerikában a Nasdaq öt százalékot meghaladó zuhanást produkált, a Dow Jones egyszázalékos csökkenéssel megúszta. Ugyan a Cisco várakozásoknak megfelelő eredményről számolt be, a közeljövővel kapcsolatban már a cég vezetői is pesszimista jóslatokat tettek, melyre a chipgyártók kilátásait rontó elemzők tromfoltak rá. A világot körbefutó, a Wall Streeten húsz százalékos esést előrevetítő krach jóslat nem teljesedett be, a várva várt termelékenységi index messze felülmúlta a várakozásokat, a hét hátralévő napjaiban viszont érték még meglepetések a befektetőket. A FED szerdán adta ki híres Bézs könyvét, mely kőkemény pesszimizmusra adott okot az amerikai gazdaságot illetően, később pedig a jelentős esést mutató árindexek sokkolták a népet. Az import nyersanyag- 1,6, illetve a termelői árindex 0,9 százalékos (a várt triplája) júliusi havi csökkenése felkészületlenül érte a piacokat, melyek nem is tudtak határozottan reagálni a hírekre.

Európában

még durvábban alakultak a dolgok, a makromutatók ezúttal mellékszerepet sem játszottak, a vállalati hírek uralták a részvénypiacokat. Kedden az indexekben jelentős súllyal szereplő távközlési társaságok részvényeinek portfolióbeli csökkentését javasolta a Merrill Lynch, de hogy ne csak a high-tech papírok körül legyenek problémák, arról a német BASF vegyipari konszern és a Bayer gyógyszergyár gondoskodott. Mindkét társaság meglehetősen gyenge negyedéves adatokat közölt – utóbbi még egy profit warninggal is megfejelve -, melyet példás gyorsasággal reagáltak le a nagyobb befektetési bankok. Eladásra rakva részvényeit, nap végére már húsz százalékos mínuszban állt a gyógyszerpapír. Az Európára nehezedő német nyomás azonban itt nem ért véget, a Deutsche Telekom egész héten zuhant, melyben nem csak a Merrill ajánlása játszott szerepet. Mint az csütörtökön kiderült, a Deutsche Bank (szintén DAX tag) hatalmas tételű telekompapírt zúdított a piacra, miközben azt vételre javasolta. Hogy e mögött mi állt, már a tartományi pénzügyi felügyelet vizsgálja, mindenesetre elég kedvezőtlenül érintette a részvénypiacokat.

Kelet-Európa

pofont kapott a Nasdaq-tól, ráadásul kellemetlen hírekből térségünkben sem volt hiány. Csehországban a vártnál jóval magasabb infláció és így a kamatemelési esély erősödése, Lengyelországban a második legnagyobb telefontársaság gyenge gyorsjelentése keserítette el a brókereket.

Idehaza

meglepő makroadat látott napvilágot szerdán. Az ipari termelés júniusban az előzetes adatok szerint jelentős visszaesést mutatott, nullára húzva az éves növekedést. Az elemzők ugyan óvnak a túlzott pesszimizmustól (mondván várjuk meg a véglegesített és részletes mutatót), ám az idei gazdasági növekedésre gyakorolt kedvezőtlen hatást ők sem tagadják.

Lassan csordogáltak a vállalati eredmények, melyek elég vegyesre sikerültek. Menjünk sorban, kezdve az informatikai cégekkel: a Graphisoft nyereséges negyedévet tudott felmutatni, azonban a profit mértéke elmaradt a várakozástól, így a részvény a Nasdaq vergődése mellett közel négy százalékot zuhant. A Synergon profit warningja után is tudott meglepetést okozni, drámai módon visszaeső árbevétel mellett félmilliárdos veszteséget jelentett be, főleg a hazai piaci helyzet tűnik kilátástalannak a cég számára. A papír eddigi nem túl magas árfolyamáról tovább tudott esni, tizenhárom százalékos buktájával így a legrosszabbul teljesítő részvény volt a héten.

A piacon keringő eredménytalálgatásokat felülmúló eredményről adott számot a Danubius, de ez nem szolgált elég indokkal ahhoz, hogy vásárolják is a részvényt, a hotelpapír árfolyama másfél százalékot gyengült. A vártnak megfelelőre sikerült a Mezőgép negyedéve, így a részvény kurzusa semmit sem változott. Kellemes gyorsjelentést tolt a befektetők orra elé a Pannonplast. Jutalma: egyszázalékos, a piaci átlagnál kisebb mértékű áresés. A hét vesztesei közül kiemelendő a tizenkét százalékot zuhanó Humet, a részvény szerdán nyolcvan forint alá zuhant, miután vezérigazgatót cserélt a társaság.

Persze nem ezek a papírok okozták a BUX vesztét, a fő szerepet ezúttal is a Matáv játszotta az esésben. Az európai telekompapírok gyenge hete, illetve az anyacég (Deutsche Telekom) körüli mizéria, és az annak nyomán kialakuló hároméves negatív árrekord hatására napról napra lejjebb csúszott a hazai telefontársaság részvénye, pénteken megközelítette a hétszáz forintot, ami alacsonyabb, mint 1997-es bevezetési árfolyama.

Ami az emelkedő részvényeket illeti, kissé nehezebb a válogatás, az egyáltalán valamiféle forgalmat felmutató papírok közül mindössze három emelkedett, a zuhanását korrigáló TVK öt százalékkal javult, a Rába három százalékot emelkedett, kismértékű pluszban zárta a hetet az Antenna. A hét nyertese a Globus lett, két nap alatt tizenhárom százalékkal tornászták feljebb árát, kérdés meddig bír ott maradni azután, hogy a társaság jó magasan átkötötte saját részvényeit.

A BUX szép lassan ballagott lefelé, szinte megtorpanás nélkül, ráadásul az index erősödő (négymilliárd forint feletti) átlagforgalom mellett vesztett 220 pontot értékéből. A héten többeknek eljön az igazság pillanata, holnap hozza ki a KSH a júliusi inflációs rátát, bár ez valószínűleg a részvénypiacra nem sok hatással lesz. Nyugaton a júniusi európai és júliusi amerikai inflációs ráta, illetve az USA ipari termelésének mutatói kellemetlenkedhetnek, itthon pedig a legnagyobb hatást a szerdáig közlésre kerülő vállalati eredmények gyakorolhatják, mivel a legnagyobb társaságok még adósak negyedéves gyorsjelentéseikkel.

Tõzsdeindexek
Index
Pénteki záróár
Változás egy hét alatt, %
Változás az év eleje óta,
%
BUX
6 498,8
-3,24%
-17,21%
Varsó WIG
12513,3
-4,70%
-29,89%
Prága PX50
364,2
-1,97%
-23,89%
Frankfurt DAX
5 433,5
-5,27%
-15,55%
Párizs CAC
4 846,0
-3,68%
-18,23%
London FTSE
5 427,2
-2,17%
-12,78%
Nikkei 225
11735,1
-4,14%
-14,88%
Hang Seng
11765,8
-4,10%
-22,06%
Dow Jones IA 10416,3
-0,92%
-3,44%
Nasdaq 1 956,5
-5,32%

-20,81%

Ajánlott videó

Olvasói sztorik