Belföld

2001. augusztus 13-25. között Margot Wallström, az Európai Unió környezetvédelmi biztosának a védnöksége alatt egy nemzetközi projekt, a Rally of Youth 2001 kerül megrendezésre

A Hannover Expo 2000 során megrendezésre került Európai Ifjúsági Kongresszuson több száz egyetemi hallgató által egy, a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében hozott határozat került elfogadásra.

A határozatot az 5 legnagyobb európai ifjúsági szervezet – az AIESEC, a Jungen Europäischen Föderalisten (JEF), az AEGEE, a Rotarac, valamint a YOIS – mindegyike aláírta. Ezt a határozatot egy több évig tartó projekt, a Rally of Youth keretein belül európai fiatalok fogják kerékpárral eljuttatni az összes európai fővárosba, azzal a céllal, hogy azt az adott ország vezetésének személyesen adják át, aminek első állomásaként 2000-ben a Rally of Youth két célországa Németország és Lengyelország volt. A Rally of Youth 2001 Margot Wallström, az Európai Unió környezetvédelmi biztosának a védnöksége alatt kerül megrendezésre, mely során 2001 nyarán 20 fiatal fog Budapestről Bukarestbe kerekezni azzal a céllal, hogy a határozatot átnyújtsák a két ország vezetésének. A Rally of Youth 2001 projektnek különös és egyben sajnálatos aktualitást ad az a 2000 januárjában a Tiszát ért ökológiai katasztrófa, amely egyben nem kis szerepet játszott abban is, hogy a Rally of Youth 2001 két célországa éppen Magyar-ország és Románia lett. A projekt keretein belül a Franciaországból, Németországból, Romániából és Magyarországról érkező egyetemisták egy szakaszon a Tisza mentén fognak haladni, hogy ezzel is ismételten felhívják a közvélemény figyelmét a 2000 januárjában történtekre. Tervezve vannak beszélgetések a helyi lakossággal, politikusokkal, azt vizsgálandó, hogy a katasztrófa hogyan és mennyiben változtatta meg a mindennapokat. Mindemellett egy mozgó laboratórium segítségével vízmintákat is szeretnénk venni, hogy így tájékozódhassunk a Tisza jelenlegi ökológiai állapotáról. Az eredmények végül egy esettanulmány keretein belül a Bukerestben megrendezésre kerülő “Sus-tainable Development in Eastern Europe elnevezésű kongresszuson kerülnek majd feldolgozásra. Budapesten augusztus 13-án vagy 14-én – konkrét időpont egyelőre még egyeztetés alatt – a Rally of Youth 2001 résztvevőit Dr. Mádl Ferenc, Köztársasági Elnök Úr személyesen fogja fogadni, aki a határozat átadása mellett egy a fenntartható fejlődésről szóló beszélgetés lehetőségével is megtiszteli a résztvevőket. Ugyancsak augusztus 13-án kerül sor a Környezetvédelmi Minisztériumban egy találkozásra Dr. Vas Nándor Államtitkár Úrral, majd előreláthatólag augusztus 16-án Szabó Péter Úrral, Tiszadob polgármesterével. Emellett még további hivatalos találkozások is egyeztetés alatt vannak, így többek között Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úrral is találkozni szeretnénk, sőt, arra szeretnénk rávenni, hogy egy szakaszon jelképesen ő is a Rally of Youth 2001 résztvevőivel tartson. Az esemenyékkel kapcsolatosan augusztus 13-én vagy 14-én sajtótájékoztatót szeretnénk tartani, a helyszínről és a pontos időpontról várhatólag csütörtöktől – augusztus 9-től – tudunk konkrétumokkal szolgálni. Mint az ismert, fenntartható fejlődésről szóló nyilatkozat az 1992-ben meg-rendezére került Rio de Janeiro-i csúcstalálkozón mintegy 180 állam által került elfogadásra. A Rally of Youth létrejöttét az indokolta, s létjogosultságát is éppen az adja, hogy ezidáig még egyetlen ország vezetése sem valósította meg a fenntartható fejlődés érdekében saját maga által megfogalmazott, illetve elfogadott célokat. Most azonban egyszerre több jelentős ifjúsági szervezet is magára vállalta, hogy maga próbál tenni valamit a fenntartható fejlődés realizálásának felgyorsítása érdekében. Egyrészt politikai, másrészt társadalmi szinten, míg végül – de egyáltalán nem utolsó sorban – a saját generációnkban, hiszen végülis a mi jövönkről van szó… Úgy gondoljuk, hogy a Rally of Youth jelentősége hétköznapi értelemben talán nem is mérhető, mivel közvetlenül az emberekhez kíván szólni, így ezáltal az év egyik kiemelkedő, s egyben talán egyedülálló eseménye lesz. Nem titkolt célunk az sem, hogy a Rally of Youth-tal igazi kulthatást” érjünk el saját generációnkban. Ki tudja…? Pár év múlva talán már több száz európai egyetemista fog kerekezni a Rally of Youth két aktuális célországának fővárosa között… A Rally of Youth-nak három közvetlen célja van: az ezredforduló európai közvélményét érzékenyebbé tenni a fenntartható fejlődés nyomán adódó problémák iránt, s ezáltal a fenntartható fejlődést, mint követendő példát mind inkább a társadalom érdeklődésének fókuszába helyezni, másrészt a projekt elő kívánja segíteni az európai integrációt a közösen történő európai gondolkodás és növekedés által, míg harmadsorban a jövőbeni döntéshozók empátiájának fejlesztéséhez kíván hozzájárulni. A Rally of Youth 2001 két fő koordinátora az AEGEE, mely interkurtuláris csereprogramok megvalósítását célül kitűző hallgatói, valamint a YOIS, mely egy, a mai fiatalság és a jövőbeni generációk érdekeit védő európai ifjúsági szervezet. További információkról az alábbi honlapokon: www.yois-europe.org, (többek között: http://www.yois-europe.org/tisza.htm, valamint onnan a Discussion Forum alatt), www.aegee.org és www.srzg.de – a YOIS-szal igen szoros kooperációban együttműködő Stiftung für die Rechte zukünftiger Genera-tionen honlapja (magyar nyelven: http://www.srzg.de/wer_wir_sind/internati-onal/ungar.htm) -, avagy augusztus 6. után a 06-30-393-4883-as telefon-számon kaphatnak tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik