Belföld

Figyelő Barométer – július 27.

Kerül, amibe kerül, az inflációt letörik (+1). Kiteljesedett a földvita (+1). Rendesen emelkedik a Figyelő Barométer.

Figyelő Barométer – július 27. 1A történelmi szerep és a laza fordulatok

El kell egy kis időnek telnie a kijelentések hitelesítéséhez. Az nem volt kérdéses, hogy a jegybank elnöke a stílusát nem igazítja a pozícióhoz. Tanulnia kell még a magyar üzleti és pénzvilágnak a flegma kijelentések dekódolását, amit csak az időt segítségül híva tehet meg. Járai Zsigmond tegnap a Menedzser Szövetség rendezvényén csak annyira volt kategorikus, mint amennyire már megszokhattuk tőle. Magyarországnak az uniós csatlakozáshoz le kell szorítania az inflációt, és ezért le is fogja. A magyar gazdaság számára az egyetlen lehetőség az euróhoz való csatlakozás. Ebben a legfőbb akadályt a magas infláció jelenti. Ennek letöréséhez pedig minden eszközt be fognak vetni, akár tetszik, akár nem.

“Számításaink szerint 2004 tavaszán, amikor elkezdik majd figyelni a hazai inflációs mutatót, 2 százalék körüli árszínvonal-emelkedést kell elérnie Magyarországnak” – jelezte Járai a monetáris unióhoz való csatlakozás legkeményebb feltételét.(Ez a legoptimistább előrejelzések szerint a kétéves átmeneti periódust követően legkorábban 2006-ban történhet meg.)

Nem kell persze 6 évet várniuk a cégek irányítóinak arra, hogy kiderítsék, mennyire kell komolyan venni a jegybank elnökének kijelentéseit. Melyiket, mennyire – ez az igazi probléma. Amikor a tavalyi költségvetési hiányt minősítve csak kreatív könyvelésről beszélt, akkor valószínűleg nem volt olyan a teremben, aki ne tudta volna, hogy a saját leleményét dicsérte, azt, ahogy a politikai és a fiskális szempontokat ügyesen kombinálta a kormány tagjaként.

Ahhoz kell tehát az idő, hogy teljesen kikopjanak az állítások mögül a kacsingatások, mert Magyarországon a csippentés politikai kategória. Már a legifjabb generáció is összekacsint, ha teheti. De az ilyen összekacsintások valójában kirekesztőek, és ezzel megteremtik a gyanakvást. Ami idővel elmúlik, ha kiderül, hogy az történik, amit az elnök ígért.

Felgyorsulhatna a folyamat, ha a magas inflációért a kormányzat felelőssége sem lenne kisebbítve, hiszen az államigazgatásban a jövedelmek növekedése semmivel nem volt kisebb, mint a versenyszektorban.

Persze Járai nem hagyott kétséget afelől, hogy kíméletlen lesz. “Olyan árfolyamot csinálunk amilyen kell – mondta a cégvezetőknek -, ha a vállalatok nem alkalmazkodnak a jegybank inflációs céljaihoz, és nagyobb béreket adnak, akkor az erősebb forintárfolyamon keresztül ők maguk fogják ennek az árát megfizetni.”

Ha belátható időn belül tényleg tagjai leszünk a monetáris uniónak, akkor azt nagy valószínűséggel a történelemkönyvekben Járai nevével említik majd egy lapon. Ezért pedig érdemes következetesnek lenni.

Porzik a földvita

Majd a fiatal jogászok megoldják a feladatot – mondta tegnap az Aktuálisban többször is a Phare ügyekért felelős tárca nélküli miniszter a riporter kérdésére, amikor szembesítették az ellentmondásokkal. A csütörtöki lapok egyaránt felderítették, amit a FigyelőNet is megírt, hogy a Nemzeti Földalap önmagában nem megoldás a zsebszerződések felszámolására, másrészt aggályos, mert a parlament megkerülésével szabályozza a földkérdést. Az érvényes törvények szerint ugyanis Magyarországon jogi személy nem vásárolhat földet, nem lehet a tulajdonosa, akkor pedig az állam által létrehozott gazdasági társaság sem teheti ezt meg.

Egészen addig, amíg a fiatal jogászok meg nem találják a kibúvót. Boros Imre kacsingatott, mosolygott, hogy mindenki tudja, mire gondol. Nem volt vitás, hogy addig nem jöhetnek ki a szobából a fiúk, amíg nem találnak megoldást. Vagyis nem a törvényesség a kérdés, hanem az, hogy hány éves a jogász. Lehet, hogy mégse kellene pluszt írni a cím mellé.

Jó lenne megkerülni a tisztelt házat azért is, mert az Alkotmánybíróság is beleköphet a levesbe. Földügyben, a szövetkezeti külső üzletrészek kapcsán megtette.

Márpedig, azt Boros Imre sem tagadta, hogy az idő sürget, mert egyelőre úgy állunk, hogy a csatlakozás napján birtokon belülre kerülhetnek azok a sógorok, akik ma itt élnek és a földön gazdálkodnak. Azon a földön, amelyet esetleg haszonbérletbe vettek és amelynek másodszori értékesítésére biztatja most a kormány a tulajdonosokat.

A földnek van szaga. Egyre erősebb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik