Bármelyik munkatársa is veszi fel Honti Péterné, az Aqua-Food Kft. ügyvezető igazgatójának mobiltelefonját, csak úgy indít: „Éva néni telefonja”. Nagyon jellemző a cégben uralkodó légkörre és a telefon tulajdonosára ez az apró gesztus. A kisállateledelek, higiénés szerek, valamint vitaminok és felszerelések gyártásával és nagykereskedelmével foglalkozó cég Éva nénije alacsony, gömbölyű, csupa mosoly 62 éves asszony, aki képes otthonná varázsolni az ott dolgozók számára egy amúgy profitorientált – és nem mellékesen – sikeres vállalkozást.
Ellenség nélkül
A vállalatnál családias légkör uralkodik, a versenytársak számára azonban a cég mégis a legerősebb ellenfelet jelenti. Az akár „alternatív kapitalistának” is nevezhető üzletasszony sikere több pilléren nyugszik. Elengedhetetlen kellék természetesen a személyiség. Honti Péterné józan, nyugodt és nagyon pozitív gondolkodású ember, nem kevés élettapasztalattal a háta mögött. Ars poeticája, hogy egyáltalán nem érdekli a pozíció, a feladatra figyel. Azt állítja, ha neki holnaptól utcát kellene sepernie, azt is szívesen és legjobb tudása szerint csinálná. Mondhatnánk, szerencsés alkat, és ez igaz is, de egyvalami kell még ehhez a lelki békéhez: hogy hiteles is legyen. Éva néni csak azt várja el másoktól, amit magától is, és nem engedi magát korunk divatos üzleti éthoszától, vagyis a gyors siker hajhászásától, a pénz fetisizálódásától, a versenytárs ellenségként való szemlélésétől befolyásolni. Az eredmények őt igazolják: az Aqua-Food 3 ezer féle terméket forgalmaz, bevétele évi 500 millió forint, amelynek 20 százaléka export, s 37 embernek ad munkát. Közel 1200 kiskereskedővel és több áruházlánccal áll üzleti kapcsolatban.
A cégnél érzékelhető légkör nagyon elüt a mai vállalkozásokra jellemző hangulattól: az angyalföldi, amúgy szerény kivitelű telephelyen nincs kapkodás, a munkatársaknak nem kell reggeltől estig a lojalitást mímelve „műmosolyogniuk” egymásra és a főnökökre, és nem utolsósorban nagy tisztelet övezi a vevőket is.
„Nem vagyok jó cégvezető” – mondja kapásból erre irányuló kérdésünkre -, túl lojális vagyok. Ma a világ keményebb személyiséget igényel.” Üzletasszonyként viszont keménynek tartja magát, miként partnerei és versenytársai is.
Summa cum laude
Honti Péterné 14 éves korában kezdett el gyógyszertári asszisztensként dolgozni, s egy év alatt rájött, hogy bizony érdemes lenne tanulnia. A patikai munka mellett elvégezte az esti gimnáziumot és az asszisztensképzőt, s 19 évesen már az orvosi egyetemen tanult gyógyszerészetet. A tanulásba annyira belejött, hogy két szakmérnöki vizsga után még a doktori képesítést is megszerezte, méghozzá Summa cum Laude minősítéssel. Ezt már 44 éves korában, két gyerek mellett tette. A patikusi munkát 1973-ban, 35 éves korában hagyta abba, mert kutatással szeretett volna foglalkozni. Be nem teljesült vágya maradt, hogy rákkutató legyen, de a humángyógyászat területén nem volt lehetősége elhelyezkedni. Elment az állati takarmányokat és oltóanyagokat előállító Philaxiához, ahol a fejlesztés területén dolgozott.
Tíz év múlva a hernádi Március 15-e TSZ akkor induló dabasi takarmánykeverőjéhez került gyártmányfejlesztési osztályvezetőnek. Kapott négy üres helyiséget s egy feladatot: teremtse meg a tárgyi és szakmai kereteit annak, hogy haszonállatok részére korszerű takarmányokat állítsanak elő és vizsgáljanak be. Két év múlva jött egy belga vásárló, akinek tudtán kívül fontos szerepe lett az Aqua-Food megalapításában: vízen úszó haltáp fejlesztésére kérte fel a szövetkezetet (addig ilyet csak egy német cég gyártott). Végül a belga egy másik fejlesztést, a fagyasztott haltápot vette meg, így az eredeti termék gyártására létrehoztak egy szakcsoportot, az Aqua-Food Kft. elődjét, Hontiné vezetésével. Elkezdtek házalni a termékkel, majd a többi fejlesztéssel is, amelyek jó minőségűek és olcsóak voltak. Az Aqua-Food indulásához tehát nem kötődik semmiféle tőkebefektetés, „csupán” a beléölt munka.
Fejlesztési szempontok
A nyolcvanas évek végén a szovjet piacra is sikerült bekerülnie a cégnek, amely lehetővé tette, hogy új gépeket vásároljanak, s fejlesszék a technológiát. Az 1990-ben kft.-vé alakult vállalat első éves árbevétele 19 millió forint volt, s ez a rákövetkező három évben egyre duplázódott. A piac liberalizálásával megjelentek a nagykereskedő versenytársak is, ennek következtében a növekedési ütem lassult, de az Aqua-Food továbbra is az egyik piacvezető. A négy alapító tulajdonos ma is a cégnél dolgozik. „Fejlesztési politikánk, hogy igyekszünk olyan termékeket gyártani, amelyek nincsenek a piacon” – mondja az ügyvezető asszony. 1993-ban az Aqua-Food megkapta a német Vitakraft cégtől a kizárólagos forgalmazás jogát, illetve bizonyos termékek gyártására a licencet. A fejlesztéseknél szempont, hogy drágább és olcsóbb kategóriában egyaránt fejlesszenek, a minőség szem előtt tartásával.
Az Aqua-Food soha nem vett fel hitelt, főképp a magas kamatok miatt, legfeljebb a lízing lehetőségével élnek. Igaz, nem is fizetnek osztalékot, de a tulajdonosok a kemény csatákkal kivívott, alaposan kidolgozott tervek alapján látják, hogy a pénzt vissza kell forgatni a vállalkozásba. Hontiné sok év kemény munkájával, jó üzleti érzékkel, emberi tartással, s mint ő mondja, nem kis szerencsével és egy jó csapattal a háta mögött eljutott oda, hogy ma anyagi biztonságban és egészséges légkörben él ő és családja is.
