[FN] Négy év után ismét a legkisebb arányú béremelést tartalmazzák a japán munkaadók és - vállalók közötti megállapodások . A tokiói munkaügyi minisztérium felmérése szerint erre az évre a tavaszi megállapodásokban rögzített átlag 2,01 százalék. A minisztérium mintegy két és félszáz tőzsdén jegyzett és legalább ezer főt foglalkoztató vállalatnál érdeklődött a béremelés idei mértéke után. Kiderült, hogy a havi emelés 6328 jennek felel meg (ezer jen mintegy 2500 forint), a tavalyinál 171 jennel kevesebb. Egyes ágazatokban kiemelkedő, a 2,5 százalékot is meghaladó arányú béremelésre került sor, ilyen például a nyomdaipar. A villamosgépipari vállalatoknál is hasonló arányú emelés történt. Ugyanakkor az áramtermelő szektorban dolgozóknak be kellett érniük átlag 1,32 százalékos béremeléssel. A minisztérium szerint az építőipar is elég szépen emelt, 2,37 százalékot, mely emelés havonta átlag 9325 jennek felel meg, azaz magyar forintban 24 ezer körüli volt. Az áramtermelő cégeknél viszont ennek alig több mint harmadát érte el.
Ajánlott videó
- 11:00 A magyar gazdaság vergődik – Balogh Petya a Dellában
- 10:53 Orbán a CPAC Hungary-n: Make Europe Great Again!
- 10:31 Washington Post: Az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy Orbán Viktor elleni merényletet
- 10:07 Baltával támadtak hárman egy férfira Csörögön
- 09:58 Abban nyújt most kiemelkedőt Szoboszlai, ami miatt korábban a legtöbbet kritizálták
- 09:56 Putyin pszichológushoz küldené azokat az orosz nőket, akik nem szeretnének gyereket
- 09:44 Tévéinterjúban igyekezett tisztázni magát az összeepsteineződött norvég koronahercegnő
- 09:39 Orbán Viktor: A védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet
- 09:31 Mocsai Tamás tanácsa a fiatal kézilabdázóknak: Próbálják ki magukat külföldön
- 09:26 Kiterjeszthetik az Otthon Startot a külföldön dolgozókra is
- 09:02 24/7: Gazdagok és CPAC – van-e Salvini és Le Pen zsebében néhány százalék?
- 08:49 Trump szerint közel kerültek a céljaik eléréséhez Iránban
- 08:46 Fluor Tomi a választásokról: Vagy EU vagy Moszkva, ez a kérdés
- 08:43 Nyilvánosságra hozták az ittas Justin Timberlake igazoltatásáról készült videókat
- 08:11 Háromhavi gázszámla jöhet egyben? – az MVM reagált olvasóink aggodalmaira
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 04:40 Évente 11 millió halálért felel a betegség, ami sokszor tünet nélkül csap le
- 06:52 Befejeződött a Séfek séfe: 10 millió forintot vihetett haza a győztes
- 06:00 Jerry Lee vagy Rex felügyelő? Ez a híres filmes kutyákról szóló kvíz nem olyan egyszerű, mint hinnéd
- 09:39 Orbán Viktor: A védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet
- 07:05 Közös képet posztolt Schóbert Norbi Orbánnal: Hajrá, Viktor! Hajrá, igazi honvédő miniszterelnök!
- 08:46 Fluor Tomi a választásokról: Vagy EU vagy Moszkva, ez a kérdés
- 08:02 Háborús buborékba került Trump az amerikai terrorelhárítás lemondott vezetője szerint
- 07:08 Meghalt Nicholas Brendon, a Buffy, a vámpírok réme egyik főszereplője
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
