[FN, Prim] Interneten is követhető lesz a pénteken kezdődő hagyományos "PSINet Nagydíj a Balaton Kékszalagjáért" vitorlásverseny annak az együttműködésnek köszönhetően, amelyet a Westel, a Microsoft és a Webigen kötött a mobil élő közvetítés érdekében. A július 13-án pénteken reggel 9-kor kezdődő Kékszalag versenyt kísérő motoros fedélzetén a kamerajelet összekötik egy notebookkal, amelyben egy Windows Media encoder tömöríti a videó-jeleket. A tömörített file a Westel közreműködésével egy Nokia PCMCIA kártyatelefon segítségével jut el a Webigen szerverére, ahonnan a közvetítés Windows media-player segítségével a verseny hivatalos címén megtekinthető lesz. Ugyanitt követhető a verseny állása is. A Guards Rt. új szolgáltatása lehetőséget ad a hajók pillanatnyi helyzetét meghatározó mobil eszköz adatainak sms-üzenetek formájában való továbbítására, és annak kivetítésére a térképszerverre. A közvetítés a rajt elött 30 perccel kezdődik és pénteken is, szombaton is folyamatosan tart sötétedésig illetve a verseny végéig. Az adás egy kamerával történik, hang továbbítása nélkül. Ennek az első kísérletnek nem célja, hogy a nézőknek egy szerkesztett sportközvetítéshez hasonló élményt nyújtson.
Ajánlott videó
- 20:30 Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról, mindkettőt elutasították
- 20:21 „Nagyon sajnálom, hogy kiölték belőlem a tájszólást” – Tóth Gabi fájlalja, hogy fiatalon beszédtanárhoz küldték
- 20:06 Anarchisták terveztek merényletet Rómában, ám végül magukat robbantották fel
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 19:10 Mészárszékké vált az angoloknak a BL – de meg kell ezen lepődni?
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 18:09 Pintér Sándor levelet írt a halálra gázolt rendőr szüleinek
- 17:45 CPAC Hungary: Javier Milei lesz a sztárvendég
- 17:34 Szijjártó Péter szerint „valahogy április elején” érkezik Magyarországra az amerikai alelnök
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 17:03 Két futam után távozott egy Forma-1-es csapatfőnök
- 13:36 Kopping Rita, a visszalépett jelölt: Reggel még a DK-ra szavaztam volna, most már nem biztos
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 08:51 Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
- 11:00 Lehet, hogy utoljára, de Orbán Viktor kicsit megint szétverte Európát
- 12:54 A TV2 bejelentette: ők lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői
- 11:58 Energiaszakértő: durva rezsiemelésre készül a Fidesz, mivel az orosz gázt jövőre ki fogják vezetni
- 10:50 Nyugdíjszakértő: hibásan számolt a kormány a 2026-os nyugdíjaknál
- 10:01 Tüntetést, tömeges bezárást fontolgatnak a benzinkutasok a választások előtt
- 06:00 Kvíz: 7 érdekes tény magyar királyokról, tudod, kire igaz az állítás?
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
