Belföld

Politikai gyilkosságok – A szálak a “felsőbb körökbe” vezetnek

A politikai filmekben mindenki összehúzott szemmel figyel. Összevont szemöldökkel vizslat a negatív figura, az "ő is benne van" ember, és résnyi lyukon tekint ki gondolataiból a hős is. Július harmincegyedikéig tizenöt, politikai gyilkosságokkal foglalkozó filmet vetít az Örökmozgó.

Politikai gyilkosságok – A szálak a “felsőbb körökbe” vezetnek 1Steve McQueen volt ennek a nézésnek a királya, pedig ő nem szerepelt politikai filmben. A második hely tagadhatatlanul Robert Redfordé, aki A keselyű három napjában olyan apolitikusan bámult, hogy jelentéktelenné tett mindenfajta összeesküvést. Még szép, hisz önmagában a politika éppoly érdektelen, mint amilyen természetellenes. Valamilyen oknál fogva az ilyen filmekben az emberek (főként a férfiak, mert a nők valóban lényeges dolgokkal foglalkoznak) roppant fontosnak érzik magukat. A műfaj jellegzetessége: hol egy gazdasági érdekcsoport gyűri le a politikust (Akció az elnök ellen), hol a politikusok esküdnek össze “kollégájuk” ellen (A Mattei-ügy). Az igazságot kereső egyén nem a rendszeren belülről jön, vagy ha igen, akkor magányos farkas, kiugrott rendőr, titkosügynök (A profi) stb. A Kiváló holttestekben még érződik némi tisztelet a politika iránt, Costa Gavras példaértékű művében, az Eltűntnek nyilvánítvában ez már múlni látszik.

Július harmincegyedikéig tizenöt, politikai gyilkosságokkal foglalkozó filmet vetít az Örökmozgó.

Július 5.: Algíri csata, 6.: 51-es hadosztály, 10.: A rendőrség csak áll és néz, 11.: Sardar Pratal, 13.: A keselyű három napja, 17.: Merénylő, 18.: A harc mestere, 19.: A profi, 22.: Dominóelv, 23.: Vallomás, 26.: A Mattei-ügy, 28.: Kiváló holttestek, 30.: Akció az elnök ellen, A sakál napja, 31.: Merénylők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik