Belföld

20 milliárdba kerülhet a 2-es metró felújítása

24.hu
24.hu

2001. 07. 02. 16:38

[FN, MTI-Eco] A 2-es metró felújítását várhatóan több mint 20 milliárd forintért, és - a forrásoktól függően - 3-4 év alatt fel lehet felújítani - hangzott el a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságának hétfői ülésén. A felújítás megkezdésére tíz hónap múlva kerülhet majd sor, amikorra 280 millió forintért elkészül az a tervtanulmány, amelynek közbeszerzési pályázatát egy héten belül kiírják. A BKV Rt. ez évi üzleti tervének korrigálásakor a testület tagjai felvetették, hogy a főváros jövő évi költségvetésének szeptemberi elfogadása előtt már jelezni kellene a cégnek azt, hogy ehhez a munkához fővárosi pénzre is szükség van. Emellett a fővárosi közlekedés-fejlesztési tervek készítésére a közgyűlés által biztosított ez évi 170 millió forintos keretösszeg felosztásakor a bizottság 2,5 millió forintot különített el az 1-es villamos nyomvonala dél-budai szakaszának tervezésére.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. november 29.
Magyarországon élő kínaiak Budapesten, a Hősök terénél a kínai miniszterelnök látogatásának negyedik napján, 2017. november 29-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.