(MTI-eco) A Synergon Informatika Rt. nem változtat a korábban kialakított stratégián, s a célja változatlanul az, hogy megerősítse piaci pozícióit, és még az idén nyereségessé váljon - közölte Czakó Ferenc, a társaság megbízott vezérigazgatója. Mint ismert a június 14-ei tragikus repülőgép-baleset után, amelyben a vállalat több vezetője is életét vesztette, a cég folyamatos működésének érdekében új menedzsmentet alakítottak ki: Czakó Ferenc a cég stratégiai és operatív irányításával kapcsolatos feladatköröket vette át, míg Száray Lóránt általános vezérigazgató-helyettesként a szakmai területek felügyeletét végzi. Stanga Gyula kereskedelmi és marketing vezérigazgató-helyettes feladata továbbra is a cég szintű kereskedelem irányítása lesz. A Synergon befektetési és akvizíciós tevékenységét Kozák Tamás befektetési és adminisztratív vezérigazgató-helyettes viszi tovább, s ő felügyeli a leányvállalatok tevékenységét is. Nagyné Ivanov Milka gazdasági igazgatóként a cég pénzügyi, számviteli és logisztikai működéséért felelős. A Synergon felügyelő bizottsága július 30-ára összehívta a társaság közgyűlését, amelyen új igazgatósági tagokat választanak, majd az igazgatóság ezt követően kinevezi az új vezérigazgatót, aki - az MTI információja szerint - nagy valószínűséggel Czakó Ferenc lesz.
A Synergon honlapja >>
Ajánlott videó
- 17:27 „Évente körülbelül 156 órát töltök edzéssel” – Szandi videóval szemléltette, hogyan tartja magát formában
- 17:23 Pszichiátriára került a putyinista blogger, aki nemrég háborús bűnösnek nevezte az orosz elnököt
- 17:21 Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók
- 16:46 Elkezdték felélni a benzinkutak Magyarország stratégiai üzemanyag-tartalékait
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 16:25 „Az egyik szórakozóhelyén csak úgy kellett kérni a kólát, hogy üvegeset vagy zacskósat akar valaki” – Kocsis Máté cégek tönkretételével és drogozással vádolja a Tisza egyik jelöltjét
- 15:58 Nagyon súlyos munkaügyi visszaéléseket tártak fel a szegedi BYD-építkezésen
- 15:49 Apró, de hasznos változás jön a Google Térkép alkalmazásba
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 15:33 Egy hét alatt ötvenezren látták a Magyar Péter-dokumentumfilmet
- 15:21 Jön a frissítés, amivel még kényelmesebbé válik a BudapestGO alkalmazás
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:04 A 2030-as években elolvadnak Németország utolsó gleccserei
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 12:18 Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak
- 08:44 Magyar Péter: Orbán patyomkin színháza leomlott, miután buszoztatott honfitársaink bevallották, hogy a Fidesz fizeti őket
- 10:19 A szokásosnál korábban érkezik az áprilisi nyugdíj
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 11:06 „Ez egy elég primitív manipuláció” – kijevi járókelők az elmérgesedő magyar-ukrán viszonyról
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 14:29 Magyar: Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országot
- 05:30 Képben vagy a 90-es, 2000-es évek magyar rapszövegeivel? Teszteld a kvízünkkel!
- 12:02 A mindmegette.hu gasztronómiai oldalt ellepték Magyar Péter „kétarcú” receptjei
- 10:18 Csipes Tamara kiakadt azon, hogy Rákay Philip felesége lovagkeresztet kapott
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
