(MTI-eco) A Globus Konzervipari Rt. augusztus 2-án tartja közgyűlését - közölte a társaság csütörtökön a Magyar Tőkepiacban. A közgyűlési meghívó szerint a napirendi pontok között a Globus 2000. évi konszolidált éves beszámolójának ismertetése, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló jelentése szerepel. A plénum dönt majd saját részvények vásárlásáról vagy értékesítéséről is. A Globus Konzervipari Rt. január végén közzétett gyorsjelentése szerint 2000-ben 1,974 milliárd forint konszolidált adózás előtti nyereséget ért el, ami 22,8 százalékkal haladja meg az 1999. évi nyereséget. A a cég árbevétele tavaly 30 százalékkal nőtt.A Globus június közepén közölte, hogy 355,2 millió forintos adózás előtti eredményt realizált idén az első öt hónapban, szemben a tavalyi év azonos időszakában kimutatott 246 millió forintos veszteséggel. Nettó árbevétele 7,95 milliárd forint volt január-májusban, 13,15 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az első öt havi adatok alapján a Globus várhatóan túlteljesíti idei tervezett eredményét. Június 27-én arról számolt be a cég, hogy 20 millió német márka értékű szerződést kötött egy nyugat-európai társasággal dobozos csemegekukorica szállítására Németországba, Belgiumba valamint
Franciaországba.
Ajánlott videó
- 22:55 Megint jött a csodacsere és megnyerte a meccset a Manchester Unitednek
- 22:05 Az Egyesült Államok újabb hajót bombázott szét, azt állítják, hogy drogcsempész volt
- 21:37 Nagy Márton elárulta, melyik nagybankok maradhatnak Magyarországon, legalábbis 5-ből 4-et
- 22:00 Ajándékba kapta a vezető gólt, a Fradi utána átrobogott az MTK-n
- 21:12 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 23.
- 21:04 „Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
- 21:02 Nick Reiner ártatlannak vallotta magát szülei meggyilkolásában
- 21:44 A Bayern-edző szerint Magyarország negatív példa, Schmidt Ádám levelet írt emiatt az UEFA elnökének
- 20:45 Szoboszlai Dominik a kislányáról: Semmiféleképpen ne focizzon, de szeretném, hogy teniszezzen
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 20:37 30-40 eldobott műlábat találtak vadászok egy bokor alatt
- 20:21 Lily Collins fogja Audrey Hepburnt játszani egy új filmben
- 20:21 Nem hosszabbít a Bundesliga-csapattal a magyar kézikapus, műtét miatt játszani sem tud egy darabig
- 20:14 Közel 900 milliót vesz ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata egy csekély olvasottságú bulvárlapból
- 19:40 Kapásból lőtt a léc alá a fehérvári játékos, a Vidi meglepte a Kecskemétet
- 12:26 Videó: óriáscápa tűnt fel Horvátország partjainál
- 14:50 Vilmos herceg és Katalin hercegné visszatértek a BAFTA vörös szőnyegére: stílusosabban, mint valaha
- 18:19 A magyar vétó miatt üres kézzel mennek az EU vezetői kedden Kijevbe, a háború 4. évfordulójára
- 12:14 Megkéseltek két embert a MOL Campuson lévő étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
- 18:09 Orbán Viktor: Iványi Gábornak én személyesen sok mindennel tartozom
- 19:01 Vajda: „A Tiszára szavazok, de én is győzhetek” – Hiller: „Én vagyok a kormányváltás garanciája”
- 16:47 Létfontossági szervekre célzott a budapesti MOL Campus éttermében tartott szülinapi bulin késelő 19 éves férfi
- 11:12 Változik a benzin és a gázolaj ára
- 20:14 Közel 900 milliót vesz ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata egy csekély olvasottságú bulvárlapból
- 11:06 Mik ezek a furcsa, peteszerű képződmények a tojáson?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
