Belföld

FigyelőBarométer – június 18.

EU-bővítés: 2004 a céldátum (+2). Kuncze felbukkanásával nőtt az MSZP-SZDSZ koalíció esélye (0). Csökkent a GKI konjunkjtúraindexe: romló üzleti, javuló lakossági várakozások (-1). Emelkedik a FigyelőBarométer.

EU-bővítés: 2004 a céldátum

FigyelőBarométer – június 18. 1Mindegyik napilap a címlapon örül a göteborgi csúcs hétvégi sikerének. Nizza után van már bővítési menetrend, 2004-ben hazánk tagként vehet részt az európai parlamenti választáson – szólnak a híradások. Az áttörés teljesen váratlanul jött, hiszen a svédországi tárgyalások korábbi szakaszában a franciák és a németek még vonakodtak bármilyen számonkérhető dátum megjelölésétől. De most itt van. Megkaptuk. Örüljünk neki, hiszen régóta erre vártunk. Most már talán elhihetjük, tényleg csak rajtunk múlik. A mostani döntésnek persze ára is volt. Sok értelmezési kibúvót és időhúzási kiskaput bezártak – foglalja össze a Népszabadság. Egyértelművé tették: a hátralévő, nehéz fejezetek tárgyalásakor menetközben nem változtatnak a feltételeken.

Kuncze felbukkanásával nőtt az MSZP-SZDSZ koalíció esélye

Hogy állnak a pártok?Olvassa el PolitikaiBarométerünket!

Ismét feljött az MSZP

Nőtt a Fidesz előnye

A múlthoz nyúlt vissza az SZDSZ országos tanácsa a hét végén. Demszky Gábor és az ügyvivői testület hirtelen távozása után Kuncze Gábort választották a párt ügyvezető elnökévé. A vasárnapi voksolás eredményeit elnézve aligha férhet kétség ahhoz, hogy Kunczét majd a július elsejei küldöttértekezlet pártelnöki pozíciójában megerősíti. Ez pedig azt jelenti, hogy az előző kormányzati ciklus végén eltöltött egy év után ismét átveheti a kormányrudat. Kuncze visszatérésével egyúttal eldőlni látszik az is, hogy milyen szerepet játszhat az SZDSZ a Fidesz és az MSZP között folyó választási küzdelemben. Noha a régi-új elnök kijelentései úgy csengenek, mintha elődjéhez hasonló politikáját folytatva egyik vezető párthoz sem húzna, valójában magában hordozza azt a lehetőséget, hogy a szociál-liberalista koalció bármikor realitássá váljon.

“A távolság kérdésével csak abban az értelemben kívánok foglalkozni, hogy az SZDSZ-nek a választókhoz kell minél közelebb állnia” – szögezte le Kuncze. Véleménye szerint nincs értelme egy másik ellenzéki párttal szembeni retorikának, az SZDSZ azonban azon túl, hogy szintén le kívánja váltani a jelenlegi koalíciót, számos kérdésben önálló, adott esetben minden párttól eltérő álláspontot képvisel.

Csökkent a GKI konjunktúraindexe

Borúlátóbb üzleti szféra, optimistább lakosság. Ennyiben lehet röviden összegezni a GKI Gazdaságkutató konjunktúra indexének májusi változását. A mutató, akárcsak az előző hónapban, némileg csökkent ugyan, ám értéke még így is nagyjából megfelel a tavalyi átlagnak. A legmarkánsabb negatív tendencia az, hogy az ipari vállalatok az előző havi felméréshez képest jóval kedvezőtlenebbül ítélték meg az előző negyedév termelését, és a következő három hónapot sem tartják túl rózsásnak. Ugyanez mondható el a belföldi rendelésállományról is, az exportrendeléseket viszont ugyanolyannak ítélték meg, mint áprilisban.

Mi lesz az árakkal? Miközben az inflációs várakozások májusban az iparban stagnáltak, a kereskedelemben valamelyest nőttek. Csökkent viszont a következő három hónapban áremelést tervező cégek aránya, és különösen az élelmiszeriparban nőtt az eladási árak csökkentésére számítóké.

A lakossági várakozások némileg javultak. Habár saját pénzügyi helyzetük megítélése nem változott, az elkövetkező egy évben erőteljesebb javulásra számítanak. Gyorsabb áremelkedést érzékeltek, mint egy hónappal korábban, ugyanakkor nem változtak az inflációs várakozások. Tavasztól ismét emelkedésnek indult a háztartások vásárlási kedve, egyre többen tervezik nagy értékű tartós cikkek beszerzését. Ennek valamelyest ellent mond, hogy mindeközben viszonylag kedvezőnek ítélik az alkalmat a megtakarításra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik