Belföld

Idén már több százmilliós nyereségre számít a Cetelem bank

24.hu
24.hu

2001. 06. 12. 11:38

(MTI-eco) Az áruhitelezésre szakosodott magyar Cetelem Bank idén 17,7 milliárd forint új hitelt akar kihelyezni mintegy 211 ezer ügyfelének - nyilatkozta Lendvai János, a társaság vezérigazgatója egy mai sajtótájékoztatón. A vezérigazgató elmondta: tavaly 11,8 milliárd forintnyi új hitelt nyújtottak 148 ezer ügyfelüknek, amihez összesen 170 ezer hitelkérelmet kellett elbírálniuk. A három éve működő bank tavaly ért el először nyereséget. A 2000. évi 8,6 millió forintos eredmény után idén több száz millió forint nyereségre számítanak. A bank mérlegfőösszege a múlt év végén 13 milliárd forint volt, idén várhatóan eléri a 20 milliárd forintot. Hol érdemes áruhitelt felvenni? >>
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.