(MTI) Új testületet alakítottak Európai Egyetemek Egyesülete néven a kontinens felsőoktatási intézményeit tömörítő szervezetek a portugáliai Salamancában rendezett tanácskozásukon. A grémium elnökségi ülésén megerősítették, hogy 2010-ig létrehozzák az Európai Felsőoktatási, illetve az Európai Kutatási Térséget. A több mint félezer regisztrált tagot, köztük a Magyar Rektori Konferenciát tömörítő egyesület az Európai Rektorok Konferenciájának és az Európai Nemzeti Rektori Konferenciák Konföderációjának összeolvadásával jött létre. Az új testület létrehozásának célja az érdekérvényesítés erősítése mellett az uniós források hatékonyabb felhasználása. Az elnökség által elfogadott, az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásból kiderül: az új felsőoktatási szervezet megalapítása a 2010-ig létrehozandó Európai Felsőoktatási Térség (EFT) első állomása. A testület a jövőben fontos közvetítő szerepet kíván betölteni az intézmények, a társadalmak, és kormányok között. A határozat szerint az intézmények tudomásul veszik nemzeti, európai és világméretű versenyhelyzetüket. A határozat értelmében a kialakítandó EFT-nek az európai oktatási és kutatási hagyományokra, és nem csupán a piaci tényezőkre kell alapozódnia, szélesre tárva a kapukat az eladható végzettséget biztosító normál és posztgraduális tanulmányok előtt, az egymást dinamikusan segítő oktatási és kutatási tevékenységek között. Az EFT-nek kapcsolódnia kell a majdani Európai Kutatási Térséghez is.
Ajánlott videó
- 00:00 A felfázás megelőzésével is tehetünk a „csendes járvány” terjedése ellen (x)
- 23:10 Ekkora butaságot ritkán látni európai kupaelődöntőben
- 21:59 Meggondolta magát a vízilabdázó, mégsem lesz Fidesz-képviselő Szécsi Zoltán
- 21:45 III. Károly brit király elérte: Trump eltörli a skót whiskyt sújtó vámokat
- 21:39 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 30.
- 21:32 Elek Gábor csapata brutális KO-t mért ellenfelére
- 21:26 Németh Szilárd hatalmas ragtapasszal a szeme alatt tett vallomást a bíróságon
- 21:00 Addig beszélgetett a ChatGPT-vel, amíg az AI végül meggyőzte: ő valójában Neo a Mátrixból
- 20:52 Az új kormánnyal vizsgáltatják felül a Bayer Construct 3487 lakásos telepének kiemelt státusát
- 20:45 Emelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában
- 20:16 Világklasszisa nélkül is heroikus győzelmet aratott a Veszprém a BL-negyeddöntőben
- 20:13 Telex: 8,5 terabájtnyi adatot loptak el a Mediaworkstől, a dark weben nyilvánosságra is hozzák
- 19:48 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt
- 19:29 A szlovákiai Magyar Szövetség kizárta az együttműködést Ficóval
- 19:25 Hasonló forma, eltérő tartalom – a BL-elődöntők megmutatták a modern futball mindkét oldalát
- 17:27 Videón, ahogy ejtőernyővel ugrott le a Mol-torony tetejéről egy külföldi férfi
- 12:49 Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak együtt párjával, Kállay-Saunders Andrással
- 11:07 Az ukrán határ mellett eredtünk a legnagyobb Fidesz-győzelem nyomába
- 15:43 Gór-Sebestyén Júlia ügyét vádemelési javaslattal zárja le a rendőrség
- 16:08 Sára Botond lakásán is házkutatást tartottak, megszólalt a vesztegetéssel gyanúsított főispán
- 10:33 „Tudtátok, kinek osztottátok ki a pénzt” – Molnár Áron súlyos NKA-visszaélésekre hívta fel a figyelmet
- 13:22 TI: 2645 milliárd forintnyi közpénz került magántőkealapokhoz, Tiborcz alapkezelőjét találták meg a legtöbb állami forrással
- 21:00 Addig beszélgetett a ChatGPT-vel, amíg az AI végül meggyőzte: ő valójában Neo a Mátrixból
- 18:49 Egy baleset miatt Monoron rekedtek a Debrecen-Budapest vasútvonal utasai
- 15:11 Czutor Zoltán az NKA-támogatásokról: A nyilvános kollégium volt a látványpékség, a háttérben meg tízszer annyit szétosztottak a csókosoknak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
