(MTI) The Wall Street Journal Europe szerint a Mol kész az együttműködésre vagy akár az egyesülésre két térségbeli versenytársával, és heteken belül reméli eladni veszteséges gázüzletágát. A lap munkatársa, Matthew Karnitschnig Budapesten beszélgetett Hernádi Zsolttal, a Mol elnökével és Mosonyi György vezérigazgatóval a vállalat terveiről. Hernádi elmondta, hogy a Mol rendszeresen tárgyal az osztrák OMV-vel és a lengyel PKN-nel, de a közeledésnek még olyan akadályait kell leküzdeni, mint az állami befolyás, az eltérő jogi környezetek, sőt kulturális kérdések is. Mindenestre ha e három vállalat összefogna, akkor a finomítók és a benzinkutak összefüggő hálózatával rendelkezne Közép-Európában, és hatalmas megtakarításokat érne el. A cikkíró emlékeztett arra, hogy a Mol decemberben már megszerezte a Slovnaft 36 százalékát, és pályázik a gdanski finomító 75 százalékára, az OMV pedig 10 százalékos részesedést szerzett a Mol-ban. "Míg a Mol egy lépéssel vetélytársai előtt jár a felvásárlási fronton, teherként nehezedik rá részvényeinek gyenge árfolyama és magas eladósodottsága" - olvasható a cikkben, s épp ezért a vállalat el akarja adni gáz üzletágát, amely idén komoly veszteségeket szenvedett el a kormányzati árszabási rendszer miatt. Hernádi azt mondta a lapnak, hogy úgy gondolja, a kormány kész jóváhagyni a gázüzletág teljes eladását, és Mosonyi György szerint már tárgyalnak is a francia Gaz de France-szal, a német Ruhrgasszal, az olasz Italgasszal és az orosz Gazprommal. Az ügylet reményeik szerint hetek alatt létrejöhet. Mosonyi nem nyilatkozott a várható vételárról, de a lap által ismert elemzői vélemények úgy szólnak, hogy a gázüzletág hozhatja a könyv szerinti értékét, azaz mintegy 109 milliárd forintot. Hernádi szerint a Mol azért is akarja eladni a gázt, mert nem illik bele térségbeli terjeszkedési terveibe, és nem sok növekedést lehet remélni tőle.
Ajánlott videó
- 07:25 Havazás helyett extrém hidegre figyelmeztetnek
- 07:00 Nincs víz, benzin és áram a karibi országban, ráadásul Kubánál csak Ukrajna veszít több lakost
- 06:57 Videón, ahogy egy macska kis híján felgyújt egy lakást
- 06:34 Nyolc ember veszett oda az osztrák Alpokban
- 06:02 Egy éve ilyenkor: bajba került a fiatal apa, aki kislányának adta a benzinkúton talált 350 ezres gyűrűt
- 04:44 Szétlőtte a Kisvárdát a kézi NB I tavalyi gólkirálynője
- 23:15 Elek Gábor csapata először nyert főtáblás meccset a nemzetközi porondon
- 22:00 Kemény edzéstervének köszönhetően derült fény Sophie Turner krónikus betegségére
- 21:52 A nap legfontosabb hírei – 2026. 01. 17.
- 21:40 Megdöntötte az Eb-gólcsúcsot az ukránokat megszóró francia kézicsapat
- 21:39 Toroczkai László szerint a Fidesz vagy a Tisza teljhatalma a magyarság végét hozná el
- 21:21 Hazafelé vette az irányt egy buliból a 18 éves fiú, azóta nem látták
- 20:57 Egy férfi vérfürdőt ígért Disneylandbe, J. D. Vance és családja lett volna a célpont
- 20:48 Csóró albérletekből nézzük, ahogy luxustáskákból zabálják a kaviárt, és imádjuk őket
- 20:20 Menczer nem döntötte el, fogja-e még poloskázni Magyar Pétert
- 15:56 „El a kezekkel Grönlandtól": Képeken a Trump fenyegetései elleni tüntetés Dániában
- 23:15 Elek Gábor csapata először nyert főtáblás meccset a nemzetközi porondon
- 20:20 Menczer nem döntötte el, fogja-e még poloskázni Magyar Pétert
- 16:56 Édesapja mellé temethetik Dudás Mikit, ha lezárultak a halálával kapcsolatos vizsgálatok
- 20:48 Csóró albérletekből nézzük, ahogy luxustáskákból zabálják a kaviárt, és imádjuk őket
- 17:42 Kommandósokkal tartottak razziát egy pécsi klubban, de nem találtak drogokat
- 20:57 Egy férfi vérfürdőt ígért Disneylandbe, J. D. Vance és családja lett volna a célpont
- 15:53 Az LMP sem indul az áprilisi választáson
- 21:40 Megdöntötte az Eb-gólcsúcsot az ukránokat megszóró francia kézicsapat
- 14:53 Szijjártó 2023-ban a Tisza gazdaságfejlesztési vezetőjéről: „Mindvégig meg tudtad tartani a magyarsághoz, a magyar nemzethez való ragaszkodásod és a hazádat mindig is segítetted”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
