(FN) A munkanélküliek száma 2001 első negyedévében 246 ezer volt, 28 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) . A KSH lakossági munkaerő-felmérése alapján számított
munkanélküliségi ráta az első negyedévben 6 százalék volt, ami 0,7 százalékponttal alacsonyabb a bázisénál. Az Európai Unió országaiban az időszak középső hónapját jelentő februárban a munkanélküliségi ráta 8,2 százalék volt. A hivatal a foglalkoztatottak számát az utóbbi három hónap átlagában 3,852 millió főben állapította meg, ami 54 ezerrel haladja meg az előző év azonos időszakának adatát. A KSH nyilvántartása szerint a munkanélküliek 48,6 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16 hónap volt. Magyarországon az első negyedévben a munkanélküliségi ráta Észak-Magyarországon volt a legnagyobb, ahol elérte a 9,4 százalékot. A legalacsonyabb érték Közép-Dunántúlról érkezett, ott 4,3 százalékos rátát mutatott ki a hivatal. A KSH közölte: az adminisztratív forrásból származó statisztika
szerint március végén a regisztrált munkanélküliek száma 399 ezer volt. A nyilvántartott munkanélküliek közül 128 ezren kaptak munkanélküli-járadékot. Jövedelempótló támogatásban 85 ezren részesültek, míg ez utóbbit felváltó rendszeres szociális segélyhez 64 ezren jutottak.
Ajánlott videó
- 23:15 Elek Gábor csapata először nyert főtáblás meccset a nemzetközi porondon
- 22:00 Kemény edzéstervének köszönhetően derült fény Sophie Turner krónikus betegségére
- 21:52 A nap legfontosabb hírei – 2026. 01. 17.
- 21:40 Megdöntötte az Eb-gólcsúcsot az ukránokat megszóró francia kézicsapat
- 21:39 Toroczkai László szerint a Fidesz vagy a Tisza teljhatalma a magyarság végét hozná el
- 21:21 Hazafelé vette az irányt egy buliból a 18 éves fiú, azóta nem látták
- 20:57 Egy férfi vérfürdőt ígért Disneylandbe, J. D. Vance és családja lett volna a célpont
- 20:48 Csóró albérletekből nézzük, ahogy luxustáskákból zabálják a kaviárt, és imádjuk őket
- 20:20 Menczer nem döntötte el, fogja-e még poloskázni Magyar Pétert
- 20:18 Gyűjtögető háza kapott lángra Makón – videó
- 20:11 A Debrecen vette el a Győr veretlenségét
- 19:45 Óriási izgalmak után maradt bent az A csoportban az u18-as női hokiválogatott
- 19:32 Trump további vámokat ígér európai országok ellen, hogy kierőszakolja Grönland megvételét
- 19:23 Bírósági végzés: az ICE többé nem alkalmazhat erőszakos tömegoszlatási módszereket a békés tüntetőkkel szemben
- 18:42 „Erős üzenet a világnak": aláírták az EU és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi megállapodást
- 22:00 Kemény edzéstervének köszönhetően derült fény Sophie Turner krónikus betegségére
- 17:37 Nem játszhat már a csoportkörben a lengyel kézis, aki megütötte Rosta Miklóst
- 15:53 Az LMP sem indul az áprilisi választáson
- 16:56 Édesapja mellé temethetik Dudás Mikit, ha lezárultak a halálával kapcsolatos vizsgálatok
- 21:39 Toroczkai László szerint a Fidesz vagy a Tisza teljhatalma a magyarság végét hozná el
- 20:20 Menczer nem döntötte el, fogja-e még poloskázni Magyar Pétert
- 17:42 Kommandósokkal tartottak razziát egy pécsi klubban, de nem találtak drogokat
- 15:28 Ezért kétszer drágább az akácméz, mint a virágméz – szakértőket kérdeztünk
- 14:34 Óriási dráma a Dakaron: az éllovas győzelmébe került, hogy eltévedt az utolsó szakaszon
- 12:16 Matt Damon a cancel culture-ről: a sírig tart, sokan inkább ülnének másfél évet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
